A kormány járna jól, ha egy napon lenne a parlamenti választás és a népszavazás
Könnyen újabb kihívást jelenthet az együttműködést vállaló hat párt számára, ha egy napon tartanák a parlamenti választásokat és a népszavazást, hiszen szinte teljesen reménytelen, hogy az utóbbi a Karácsony-féle Fudan-kampuszról szóló legyen, viszont érvényessé tehetné az Orbán-féle melegellenes, homofób ostoba kérdéseit tartalmazó referendumot – véli Magyar György. A blogjában megjelent új posztjában arra is rámutat, hogy öngólt lőhetett az indítvánnyal a párbeszédes Szabó Timea, nem véletlenül reagált rá kedvezően a kormányoldal.
„Szinte példa nélkül való, hogy a kormánypárti oldalon bárki is egyetértsen valamely ellenzéki törvényjavaslattal. Most ezt is megértük: a Fidesz frakcióvezetője akár támogathatónak tartja Szabó Tímea ötletét, amely szerint az országgyűlési választással egyidőben tarthassanak népszavazást is. A Párbeszéd társelnöke azonban talán nem gondolta át, hogy ezzel a kormányoldal járna jól, mert a Fudan Egyetemről jövő áprilisig szinte bizonyosan nem lehet referendum, viszont a kormány álságos „gyermekvédelmi" népszavazása érvényes lehetne” – olvasható a Magyar Ügyvéd Blog legfrissebb bejegyzésében.
És megszólalt Kocsis Máté
„A népszavazás nagyszerű dolog, minden alkalom fontos, amikor a magyarok véleményt nyilváníthatnak. Ez lehet egy országgyűlési vagy önkormányzati választás, vagy egy népszavazás...Ebből a megfontolásból – és a költségtakarékossági szempontok miatt is – van létjogosultsága annak a javaslatnak, amely szerint nem lenne akadálya, hogy egy népszavazást egyazon napra tűzzenek ki egy országgyűlési választással” – nyilatkozta a napokban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Ezzel egyértelműen a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea javaslatára reagált, aki törvénymódosító indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy töröljék el a korlátozást, amely szerint az országos választások előtti és az azt követő 41. napon belül nem lehet népszavazást tartani.
Az ellenzéki politikus szándéka persze érthető – fejtegeti Magyar –, aki rámutat, hogy a hatályos szabályok alapján, például a Fudan Egyetemről a jövő áprilisi parlamenti választás előtt biztosan nem írható ki referendum.
Így húzhatják az időt
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Karácsony Gergely öt kérdéséből kettőt ugyan átengedett (a Fudan mellett az álláskeresési járadék időtartamának felemeléséről szóló kezdeményezést is), ám a határozatokat az utolsó pillanatban többen megtámadták. A Kúriának pedig 90 napja van a felülvizsgálati kérelmek elbírálására, és nyilván nem fognak sietni, így a döntés december közepére várható.
Utána jön a karácsony és a szilveszter, ami nagyon nem kedvez az aláírásgyűjtésnek, miközben a népszavazás kezdeményezéséhez 120 nap alatt 200 ezer támogatót kellene szerezni. Az idő pedig sürget, mert ha kihasználnák a négy hónapot, már talán túl is vagyunk a parlamenti választáson. De ha az ellenzék egy hónap alatt megoldaná ezt a feladatot – amire nincs túl nagy esély –, és már januárban be tudná nyújtani az aláírásgyűjtő íveket, azok hitelesítésére az NVB-nek még van 45 napja. Akkor pedig már március derekánál tartunk, és a parlamentnek van még további 30 napja a referendum elrendelésére, a köztársasági elnöknek pedig 15 napja a népszavazás kitűzésére.
Azaz: a Karácsony-féle kezdeményezésről akkor sem lehet a választás napjával egyidőben népszavazás, ha az aláírásgyűjtés szempontjából valószínűtlenül kedvező forgatókönyvvel számolunk. A Kúria, az NVB, az országgyűlés, valamint az államfő ugyanis biztosan nem kapkodja el a döntést, Szabó Tímea javaslata – már ha azt egyáltalán megszavazná a parlamenti kétharmad – így teljességgel felesleges.
Jól járna a Fidesz
Jól jöhet viszont az ötlete a Fidesznek, de nem azért, amire Kocsis Máté hivatkozott. Mert kit érdekelnek itt a költségek, ha a kormányzati propagandáról van szó? A kabinet melegellenes, homofób népszavazási kezdeményezése sem más, mint propaganda, meg hangulatkeltés „Brüsszel” ellen, hiszen a pedofil-törvény miatt kötelezettségszegési eljárást kezdeményeztek Magyarországgal szemben. Ezt a referendumot – bár az NVB döntését többen is megtámadták a Kúriánál – egyébként a mai szabályok szerint is meg lehetne tartani valamikor jövő januárban vagy februárban, tehát ehhez nem kell törvénymódosítás.
Azzal viszont nyilván a Fidesz is számol, hogy olyan ostoba kérdésekre, mint hogy lehet-e a nemváltoztató műtéteket népszerűsíteni kiskorúak körében, nem akar majd legalább négymillió szavazópolgár válaszolni. Borítékolható tehát, hogy ez a referendum az 50 százalékos részvétel hiánya miatt érvénytelen lenne. Ám ha a parlamenti választással egyidőben tartanák a népszavazást, jobbak az esélyek, mert aki voksolni akar – ez a választásra jogosultak legalább 60-65 százaléka –, ha már úgyis elment a szavazókörbe, az egyéni képviselőjelölteket, illetve az országos pártlistákat tartalmazó szavazólapok mellett, miért ne ikszelne valahová még a kormány kérdéseit tartalmazó öt szavazólapon is?
Trükkös ellenzéki kampány kellene
Szabó Tímea tehát ezzel az ötlettel hatalmas öngólt lőtt, mert akár rá hivatkozva támogathatják a népszavazási törvény módosítását. Ha pedig azt a parlament elfogadná, az ellenzéknek alaposan feladnák a leckét. Úgy kellene kampányolniuk, hogy minél többen szavazzanak az egyéni parlamenti képviselőjelöltjeikre, illetve a közös pártlistájukra, hogy ugyanakkor a másik öt, a népszavazási kérdéseket tartalmazó szavazólapot ne töltsék ki. Ha ugyanis a polgárok bármilyen módon voksolnak, azzal a referendumot – ha a szavazásra jogosultak több mint fele válaszol, tegye bárhová is az ikszet –, akár érvényessé tehetik.