A kormány Tbilisziben ülésezett, bár itthon is lenne mit tenni

Már szerdán is érkeztek Tbilisziből a közös grúz-magyar kormányüléssel kapcsolatos hírek –  többi között megcsodálhattuk az Orbán Viktor és a felesége tiszteletére adott (a 444.hu által kiszúrt)  pazar vacsora körülményeit, megcsodálhattuk Orbán Viktor ájtatosra festett látogatását a Shavnabada-i kolostorban, s megállapíthattuk, hogy a miniszterek nem lógnak a kötelező programról: valóban leültek a közös kormányülésre a hosszú asztal köré.

Az MTI által kiadott fényképözön, valamint „tudósítás” protokoll hablatyát lehámozva, nem sok információhoz juthatunk. Annyi derül ki, hogy a kormányülésen túl, Orbán kétoldalú tárgyalást folytatott Irakli Garibasvili georgiai miniszterelnökkel, továbbá, hogy 18 miniszteri találkozót is tartottak. Az egyik ilyen szereplője Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki impozánsnak szánt, valójában ebben a kontextusban inkább nevetségesnek ható számmal is előrukkolt: „a két ország külkereskedelmi termékforgalma mára megközelíti a 90 millió dollárt”. (Ezen belül forintban a magyar kivitel tavaly nem egészen 34,4 millió volt, eközben a teljes magyar export 4559 milliárdot tett ki.)

De vajon mi indokolhatja a teljes kormány kitelepedését két napra Grúziába? Kérdésünkkel egy korábbi külügyminisztert kerestünk meg, akinek az ideje alatt szintén tartottak ilyen közös kormányüléseket. 

Balázs Péter azzal kezdte a mondandóját, hogy a közös kormányülés egy nagyon szoros és nagyon intenzív kétoldalú együttműködés eszköze. Magyarország korábban létesített ilyet néhány szomszédos országgal – Ausztriával, Szlovéniával, Horvátországgal, Szerbiával és Romániával –, azokkal, amelyek hajlandók voltak erre. Nem mindegyiket tartották azonos rendszerességgel, az aktuális ottani kormány akaratától is függött ez. Az ilyen közös kormányülések nagyon erősen ráirányítják a figyelmet a kétoldalú kapcsolatok aktuális problémáira és lehetőségeire – mutatott rá. Mindegyik miniszternek fel kell készülnie, ilyenkor a stábnak egy nagyon alapos előkészítő dossziét kell összeállítania a miniszterének, akinek („legalábbis nekem ez a tapasztalatom”) egy napját is elviszi, hogy elmélyüljön benne. És akkor még nem beszéltünk a személyes kapcsolatok építésére szánt időről.

Közös ezekben a kormányülésekben az, hogy nagyon munkaigényesek. S ez igaz mind a miniszterekre, mind az apparátusokra. Előtte fel kell készülniük, magán az ülésen részt kell venni (ha a partnerországban van, akkor el kell oda utazni), döntéseket kell hozni, vállalásokat tenni, amelyeket utóbb pedig valóra kell váltani – vázolta Balázs Péter. Ennyi plusz munkát a kormányzat mindennapjai mellett csak kiemelt partnerekre érdemes invesztálni – szögezte le, hozzátéve: „mindennek fényében Grúzia – amelyet szeretünk és tisztelünk – messze nem tartozik abba a körbe, ahol ez a többlet erőfeszítés indokolt lehetne”.

Miért fontos annyira ez a kapcsolat, hogy pénzt, paripát nem kímélve, rendezzenek egy ilyen közös kormányülést, ráadásul Grúziában? A korábbi külügyminiszter erre a kérdésre nem talált racionális magyarázatot. Mint kifejtette: a Fidesz külpolitikájában már megszokhattuk, hogy hátsó gondolatok is motiválják a lépéseket, s ha nem talál az ember közvetlen, észszerű magyarázatot – most ez a helyzet –, akkor el ehet kezdeni spekulálni arról, milyen hátsó gondolat motiválta azt. „De nem fogjuk megérteni, mert semmilyen racionális érv nem képzelhető mögé” – szögezte le. Azt persze nem tudhatjuk, mi van mögötte, lehet az bármi, lehet, hogy leplezni akarnak vele valamit, esetleg eltüntetni – megszokhattuk már ezt, hiszen sok ilyen akciója volt már ennek a kormánynak.

Ráadásul a külpolitikában, sőt, ott még inkább, kell gondolni a precedensre – hívta fel a figyelmet a volt külügyminiszter. Ha megteszek valamit egy partnerrel, akkor a hasonló helyzetben lévő partnerekben is jogosan merül fel az igény ugyanarra. Ha azt nézzük, hogy Grúzia milyen részesedést hasít ki a magyar külgazdaságból, a termékforgalomból, a befektetésekből, akkor a hozzá hasonló súlyú országok jogosan igényelhetnek hasonló közös kormányüléseket, jogosan kérhetik ki maguknak, hogy a magyar kormány diszkriminálja őket – szögezte le.

Nem veszélyes, ha a kormány tagjai egyazon repülőgépen utazgatnak egyidőben? Még akkor is, ha a miniszterelnök (és a felesége), no meg a stábja egy másik gépen repült? Nincs erre valami protokoll? – kérdeztük. Attól függ, hogy milyen kockázatoknak vannak kitéve, bár egy alapvető kockázat mindig van. Ez pedig az a bizonytalanság, hogy minden rendben működik-e. Egy biztos, az egész kormányt nem nagyon lenne szabad felengedni egyidőben ugyanarra a repülőre. 

Jelenleg nagyon bizonytalan a nemzetközi helyzet: tőlünk keletre két háború is dúl, az oroszok által Ukrajna ellen tavaly februárban indított háború, valamint a Hamasz terrorszervezet szombati véres terrorakciója nyomán kibontakozó háború a Köze-Keleten. Ilyen körülmények között vajon bölcs dolog az egész magyar kormánynak határon kívülre repkednie két egész napra? – vetettük fel. „Van olyan protokoll, hogy háború vagy nagy fenyegetettség esetén kettéosztják a kormányt, az egyik fele atombiztos rejtekhelyre megy, hogy működőképes maradjon, ha ne adj isten, a másik fele nincs abban a helyzetben, hogy dolgozzon” – kezdte a válaszát Balázs Péter. 

Szerinte a kérdés abból a szempontból is jogos, hogy vajon ez lenne most ebben a helyzetben a legfontosabb? Ez a kormány prioritása, miközben a nemzetközi helyzet mellett tornyosulnak a belpolitikai kihívások is, az oktatás, az iskolák, az egészségügy, gazdaság, az infláció stb. problémákat kezelni kellene. „Vajon nem itthon kellene inkább kormányozni?” – tette fel a költői kérdést Balázs Péter. Mint rámutatott: „azt szoktuk mondani ökölszabályként, hogy még a külügyminiszter is maximum az összidejének csupán az egyharmadát töltse külföldön, egy másik harmadában üljön a kormányban, a harmadikban pedig intézze saját tárcájának és a külképviseleti hálózatnak az ügyeit”.