A középosztály segítése a célja a demokrata elnökjelöltnek
Meg fogja akadályozni, hogy a beszállítók és a boltok trükközve emeljék az élelmiszerárakat, ígérte Kamala Harris. A Demokrata Párt elnökjelöltje először fogalmazta meg gazdasági programját, hangsúlyozva, hogy a középosztály életfeltételeinek javítása áll majd törekvéseinek középpontjában, ha megválasztják.
Az egy év alatt 19 százalékkal emelkedett élelmiszerárak jelentik a választók egyik legnagyobb gondját, bár az infláció jelentősen csökkent és a béremelések azt meghaladják – írja a Washington Post. Az elnökjelölt azt is ígérte, hogy minden újszülött után életének első évében 6 000 dolláros adókedvezmény jár majd az eddigi 2 000 helyett, és csökkenti a gyógyszerárakat (amelyek az Egyesült Államokban a legmagasabbak a világon). Mindenki, aki először vásárol otthont, 25 000 dolláros állami támogatást kap ehhez és adókedvezményekkel is segítik az otthon-teremtőket.
Harris elutasította az ellenjelölt, a republikánus Donald Trump terveit, hogy magas védővámokkal akadályozza meg a kínai és az európai áruk beáramlását az amerikai piacra, mondván: ennek árát a fogyasztók fizetnék meg. Trumpék „szocialista és tekintélyuralmi modellnek” nevezték Harris terveit. A demokrata elnökjelölt, aki változatlanul vezet a felmérésekben Trump előtt, hétfőn pártja chicagói kongresszusán fejti ki részletesen terveit.