A lázadó csoport vezetője szerint Szíriából nem indulhat katonai támadás Izrael ellen
A volt szíriai elnök, Bassár el-Aszad hatalmát megdöntő Levantei Felszabadítási Mozgalom (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) lázadószervezet parancsnoka szerint csoportja nem fogja megengedni, hogy Szíria a jövőben Izrael elleni katonai támadások kiindulópontja legyen.
Ahmed as-Saráa – aki eddig az Abu Mohammed al-Dzsúláni harci nevet használta – a The Times című konzervatív brit napilapnak adott, kedden ismertetett interjúban felszólította Izraelt, hogy hagyjon fel a szíriai célpontok elleni légitámadásokkal és vonja vissza erőit az Aszad-rezsim bukása után elfoglalt szíriai területekről.
Izraelnek eddig az adott okot a szíriai területen végrehajtott támadásokra, hogy az országban jelen voltak az Irán támogatta Hezbollah síita milícia és egyéb iráni kötődésű fegyveres csoportok, ez az indok azonban mára megszűnt – fogalmazott a HTS vezetője.
Saráa kijelentette: az új szíriai vezetés elkötelezett az Izraellel 1974-ben kötött fegyverszüneti és csapatszétválasztási megállapodás mellett és kész visszaengedni az ENSZ-megfigyelőket.
Az izraeli kormány az Aszad-rezsim bukása után arra az álláspontra jutott, hogy az 1974-es megállapodás egyelőre nem érvényesíthető, mivel a szíriai hadsereg elhagyta az egyezmény alapján kijelölt állásait.
Az izraeli hadsereg ezután elfoglalta a Golán-fennsíkon kialakított ütközőzónát, amely az 1974-es tűzszüneti megállapodás értelmében az ENSZ felügyelete alatt állt. Izrael azzal indokolta a katonai lépést, hogy nem engedhető meg ellenséges erők megjelenése határai mentén.
Ahmed as-Saráa a The Timesnak adott interjúban azonban kijelentette: az új szíriai vezetés sem Izraellel, sem más országokkal nem akar konfliktusba kerülni, és nem fogja megengedni, hogy Szíria területe Izrael elleni katonai támadások kiindulópontja legyen.
Hozzátette: a szíriai népnek most már nyugalomra van szüksége, az izraeli légitámadásoknak véget kell vetni és Izraelnek vissza kell vonnia erőit korábbi állásaiba.
A HTS vezetője felszólította a nemzetközi közösséget az Aszad-rezsim idején Szíriára kirótt szankciók feloldására, és arra is, hogy az általa vezetett lázadócsoportot vegyék le a terrorszervezetek listájáról. Ahmed as-Saráa szerint a terrorista megjelölés inkább az Aszad-rezsimre illett volna.
A brit kormány a terrorizmusellenes törvény alapján 2012-ben terrorszervezetnek nyilvánította a HTS-t és betiltotta a csoport nagy-britanniai tevékenységét, miután a szerveződés a múltban együttműködött az al-Kaidával.
A HTS ugyanakkor 2016-ban megszakította kapcsolatait a terrorhálózattal.
Sir Keir Starmer brit miniszterelnök a minap kijelentette: jelenleg „nincs napirenden", hogy a brit kormány levegye a HTS-t a terrorszervezetek listájáról.
David Lammy brit külügyminiszter ugyanakkor a BBC televíziónak nyilatkozva a hétvégén azt mondta, hogy London „diplomáciai érintkezésben" áll az Aszad-rezsimet megbuktató szíriai lázadócsoporttal.