A menekülteket éheztetni nem kell félnetek, jó lesz

Föld S. Péter 2019. augusztus 18. 06:15 2019. aug. 18. 06:15

A keresztény szabadság kormánya éhezteti a menekülteket a tranzitzónában. Tudtuk ezt eddig is, de legalábbis alapos volt a gyanúnk, hogy ez így van, mert jogvédő szervezetek számtalanszor felhívták erre a figyelmet, ám most maga a kormány tett beismerő vallomást. Sőt, ha szabad így értelmezni, amit Szél Bernadett képviselőnek válaszoltak, akkor azt is mondhatnánk, hogy pártunk és kormányunk kifejezetten büszke arra, hogy nem ad enni a hozzájuk segítségért forduló embereknek.

„. Az idegenrendészeti eljárás alatt álló személyek élelmezésének elmulasztása sem lehet a magyar jog szerint jogellenes, hiszen nincs olyan jogszabályi rendelkezés, ami ilyen tartalmú kötelezettséget a hatóságok részére előírna” – ezt válaszolta a Nemzeti Nyomozó Iroda Szél Bernadett független képviselő feljelentésére, vagyis, ezzel indokolta az elutasító határozatot, hogy azért nem nyomoznak a menekültek éheztetésének ügyében, mert nem történt törvénysértés.

Ahol az állam maga a törvény, ott minden törvényes, ezért még készakarva sem lehet törvényt sérteni. Vagy, ha valamilyen csoda folytán mégis sikerül, akkor egy, az éjszaka leple alatt, sunyi módon, más törvényekkel egybemosott módosítóval meg lehet változtatni a törvényt, s ami addig törvénytelen volt, hipp és hopp, máris törvényes lett.

Ha értelmezni kívánjuk a Nemzeti Nyomozó Iroda Ismeretlen Munkatársa által megfogalmazott mondatot, és azonmód le is fordítjuk magyarra, akkor azt kell mondanunk, hogy a törvényesség valóban nem szenvedett csorbát. A jogszabályi rendelkezés ugyanis tényleg nem írja elő, hogy az éhező embernek enni kell adni. (Igaz, ennek az ellenkezőjét sem, azaz, nem tiltja, hogy aki éhes, az enni kapjon.)

Az ominózus jogszabályi rendelkezést amúgy a keresztény szabadság erre hivatott szerve, a parlament fogadta el, ők nem írták bele a törvénybe, hogy aki éhes, mert már régen nem evett, annak enni kell adni. Persze, azt sem írták bele semmilyen törvénybe, hogy az utcán, mielőtt átmegyünk az úttest túloldalára, nézzünk körül, hogy meggyőződhessünk arról, biztonságosnak ígérkezik-e az átkelésünk. És azt sem írták bele semmilyen jogszabályi rendelkezésbe, hogy hideg időben melegen öltözzünk, nagy melegben pedig igyekezzünk hűvös helyen tartózkodni.

Sok hiányossága van tehát a magyarországi törvénykezésnek, és közülük az, amire a NNYI hivatkozik, miszerint nem kötelező az éhezőnek enni adni, csak egy a sok közül. Ám, ha már a keresztény szabadság kormányát említettük, mely kabinet előszeretettel hivatkozik a keresztényi értékekre, valamint azok megvédésének fontosságára, akkor azt sem hallgathatjuk el, hogy a keresztény szabadság kormánya fordítva ül a lovon: nem Jézus, hanem Orbán tanításait követi.

De most már legalább tudjuk, hogy mit is jelent a keresztény szabadság. Azt, hogy a morális alapvetéseket nem kell komolyan venni. Ne szeresd felebarátodat, ne lopj úgy, hogy észrevegyék, az elesettek segítése pedig csak abban az esetben kötelező, ha beleírtuk valamelyik törvénybe.

Márpedig mi nem írtuk bele, így aztán senki nem kötelez bennünket semmire. Bocsika kedves, drága menekültek, így jártatok. Legközelebb legyetek elővigyázatosabbak, ha a keresztény szabadság kormányának közelébe merészkedtek.