A Mi Hazánk nemcsak a Parlamentbe, hanem a Kossuth Rádióba is bejutott

Föld S. Péter 2022. április 6. 14:45 2022. ápr. 6. 14:45

„A Mi Hazánk minden olyan kérdésben együttműködik a kormánnyal, amely Magyarország érdekeit szolgálja”, mondta Toroczkai László, a parlamentbe most bejutott párt elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Ebben nem az a hír, amit a pártelnök mondott, hanem az, hogy hol mondta. Az ellenzék hat pártjának ugyanis négy év alatt nem jutott annyi idő a közszolgálatinak mondott rádióban, mint most a Fidesszel együttműködni készülő párt elnökének.

Hallottunk már hasonlót, például, amikor Áder Jánost először államfővé választották. A most leköszönő köztársasági elnök akkor azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy száz jó törvényből száz jót aláír, száz rossz törvényből pedig százat visszaküld a parlamentnek, vagy normakontrollra az Alkotmánybíróságnak. Aztán láttuk, mi lett: amilyen Áder formája, szinte mindig tökéletes törvényeket toltak elé, amelyeken – mint mondta – nem talált fogást, ezért aláírta azokat.

Most a szélsőséges Mi Hazánk van hasonló helyzetben: ha a kormány Magyarország érdekei szerint jár el, akkor Toroczkai, valamint a parlamentben ülő és szavazó párttársai támogatni fogják a Fideszt. Hogy mi a magyar érdek, azt a Mi Hazánk majd minden konkrét esetben eldönti. Ez az a párt egyébként, amelyik nemrégiben Dúró Dóra alelnök vezérletével könyvet égetett, mégpedig abból kiindulva, hogy abban neki nem tetsző tartalmak olvashatók. Ha netán a Fidesz vezette kormány a jövőben nemtetszését fejezi ki bizonyos irodalmi művekkel szemben, akkor a Mi Hazánk bölcs belátására és könyvégetési jártasságára bizton számíthat.

Toroczkaiék tehát kívülről fogják támogatni a kormányt. Ha Orbán Viktor például Brüsszelt, Sorost, netán Gyurcsányt hibáztatja a közelgő és minden jel szerint súlyosnak ígérkező gazdasági válságért, akkor bízhat Toroczkai támogatásában. Akinek különösen a gyurcsányozás nincs ellenére, ráadásul gyakorlata is van benne. Emlékszünk még, hogy 2006-ban a TV székház előtti zavargások idején Toroczkai – aki jelenleg még Ásotthalom polgármestere – jelentős, és máig tisztázatlan szerepet játszott az akkori sajnálatos eseményekben. Akkor is a magyar nemzet érdekében cselekedtek, ezért gyújtottak fel autókat, törtek be ablakokat, és nem utolsósorban, ezért támadtak a törvényes rendet védő rendőrökre.

Orbán tehát számíthat a Mi Hazánkra, de csak abban az esetben, ha Magyarország érdekében cselekszik. Amennyiben ezzel ellentétes lépésekre készülne – például a mostaninál normálisabb viszonyra törekedne az EU-val és a NATO-val –, akkor, ahogyan Torczkai fogalmazta, a Mi Hazánk kemény és ádáz ellenzéke lesz a kormánynak. Mindez persze jelen állás szerint nem valós opció, nem kell tehát attól tartani, hogy a Mi Hazánk keresztbe feküdne a kormány akaratának. Különösen, ha tudjuk, hogy a Fidesz többszörösen is jól járt azzal, hogy Toroczkai és társai a Parlamentben folytathatják nemzetvédő tevékenységüket. A kormány nemcsak a – nélkülük is kényelmes – kétharmadukat támogató társra talált a Mi Hazánkban, hanem azt is elmondhatja, hogy immár nem a Fidesz a magyar parlament legszélsőségesebb pártja.

Ha másért nem, már ezért megérte az országgyűlésbe segíteni őket.