A minisztérium szerint a kormánynak köszönhető, hogy ilyen olcsó a benzin

HírKlikk 2024. augusztus 2. 10:45 2024. aug. 2. 10:45

A kormány fellépésének köszönhetően, Magyarországon a benzin átlagára július hónapban 8 forinttal, míg a gázolajé 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok átlagáránál – állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az NGM pénteki közleménye szerint a háborús üzemanyagárak letörésével a lakosság jelenleg 41 forinttal olcsóbban tankolhat benzint és 45 forinttal olcsóbban dízelt az áprilisi és februári csúcsértékeihez képest. Az üzemanyagkereskedők által tanúsított együttműködés és árpolitika hozzájárul a családok megvédéséhez és a növekvő kereslet által segíti a fogyasztás helyreállását.

Az NGM bejelentette azt is, hogy a Magyar Ásványolaj Szövetség és a Független Benzinkutasok Szövetségének javaslata alapján, a Nemzetgazdasági Minisztérium egyetértésével sor került az üzemanyag-statisztikai összehasonlítás módszertanának finomhangolására, amelynek keretében a heti összehasonlítás helyett havonta történő statisztikai összevetésekkel valósul meg az üzemanyagárak nyomon követése. A pontosított módszertan szerinti első havi összehasonlítás a júliusi adatokat tartalmazza, amelyet a KSH a pénteki napon tett közzé.

Az NGM ezeket az adatokat ismertetve közölte: az EU Weekly Oil Bulletin adatai alapján, Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára július hónapban 612 forint volt, ami 8 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok 620 forintos júliusi átlagáránál. A dízel üzemanyag havi átlagára Magyarországon 621 forint volt, ami 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok 624 forintos átlagáránál.

Júliusban Magyarországhoz képest a szomszédos országok közül Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovákiában is magasabb volt a benzin átlagára, és a dízelolaj tekintetében is hasonló trend figyelhető meg – fűzték hozzá a KSH alapján.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH jelentése alapján megállapította, hogy a magyar üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt maradtak, ami megfelel a kormány szándékainak. A kormány elvárása, hogy a magyar családok védelme érdekében az üzemanyag-kereskedők, a jövőben is a szomszédos országok átlagára alatt tartsák az üzemanyagárakat, ezért továbbra is bízik az üzemanyag-kereskedők együttműködésében – olvasható az NGM közleményében.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom