A NER azt is meghatározza, milyen színház működhet Magyarországon
A világ egyik legjelentősebb színházában, a párizsi Odéon-Théâtre de l’Europe-ban vendégszerepel a Proton Színház, a Mundruczó Kornél által rendezett Parallax című darabbal, amit Magyarországon nem tudnak bemutatni.
A Proton Színház legújabb előadásának világpremierje 2024 májusában a Bécsi Ünnepi Hetek keretén belül volt, ahová hetedszer tért vissza a társulat. A Mundruczó Kornél rendezte Parallax nemzetközi koprodukcióban, tizenegy fesztivál és színház (a párizsi Odéon-Théâtre de l’Europe, a Bécsi Ünnepi Hetek, a Comédie de Genève, a Piccolo Teatro di Milano – Teatro d’Europa, a berlini HAU Hebbel am Ufer, az Athens Epidaurus Festival, a Festival d’Automne à Paris, a Maillon Théâtre de Strasbourg – Scène européenne, az International Summer Festival Kampnagel – Hamburg, a CNDO Orléans és a La Bâtie – Festival de Genève) részvételével, három és fél év finanszírozást követően, magyarországi támogatás nélkül készült – áll a társulat közleményében, vette észre a hvg.hu. Az előadás producere Büki Dóra volt.
A Proton Színház tavaly annyira kevés támogatást kapott (az egész évre egyetlen kőszínházi előadás elkészítésére is alig elég 7,5 millió forintot), hogy az nem fedezte a költségeiket, ezért 2024 májusában, az évad végén Magyarországon megszűnt a működésük.
A Parallax című előadás kapcsán a német Nacthkritik.de azt írta, „a Mundruczó Kornél által 15 éve alapított budapesti Proton Színház egy színházi csoda”, a Die Deutsche Bühne a Bécsi Ünnepi Hetek „egyik fénypontjának” nevezte a bemutatót, a Deutschlandfunk Kultur pedig így számolt be a speciális helyzetről: a szociális témákat fókuszba helyező Proton Színház eddigi legpolitikusabb előadása. Idén semmilyen támogatást nem kaptak a magyar államtól, így az a különös helyzet állt elő, hogy több európai színház bemutatja a Parallaxot, de Magyarországon nem lesz látható. „Támogatás híján nem tudunk Magyarországon játszani” – indokolta Mundruczó Kornél és kolléganője, Büki Dóra producer.