A parlamenti szünet elé

Ami az egyetemeket illeti, az átalakítással nem csupán lóvét zsebelnek be, nem csupán egyetemi tanárokká, akár rektorokká is kinevezhetik magukat, hanem – nyilván amolyan hun-türk módra hátrafelé nyilazó, kurultájosan trianonozó, cigányozó és buzizó, sorosozó-zsidózó, migránsok gyerekei helyett „keresztény magyar” gyerekeket idomító, Szakács Árpádon, hasonszőrűeken „művelődő”, tehát Orbán-hű – új „értelmiséget” is akar magának nevelni. Mintha Orbán örökké akarna élni, vagy így akarna nyomot hagyni a világban…

Ez a terv azonban kudarcra van ítélve. Mert ha sikerülne is, a világ, melyet szülni képes, eleve rothadt lesz. De egyáltalán nem mindegy, mikor bukik az Orbán-rezsim. A magam életét már nem számolom, de azt szeretném, hogy a gyerekeim, unokáim mindenképp szabaduljanak. Ha netán nem megy, akkor meg hagyják itt ezt az országot, hadd „építse” a nagyjából 3000000-ra tehető „nemzet”: szerencsétlen, elhülyített-megvadított, megfélemlített-megvásárolt emberek serege, az Orbán-hű haszonleső oligarchia, nyálas nyaloncok alja népe, szélsőjobboldalra züllött horda. Hagyják itt ezt az országot! Menjenek az orbáni Fidesz gyalázta Németországba, migránsok és migránsok gyerekei közé, vagy akár Trianon közelébe, Franciaországba – csak el innen…

Amit a Színház és Filmművészeti Egyetemmel műveltek, mintaszerűen mutatja meg a rezsim pokoli romlottságát, aljas céltudatosságát: még hetvenvalamennyi „kormánypárti” művészt is összeverbuváltak…

Itt álljunk meg egy pillanatra!

Amit hetvenvalahányan műveltek, gyalázatos gazemberség. Nem azért, amiért a „kormány” oldalára álltak – bár a jelenlegi hatalom támogatása önmagában is menthetetlen, ha értelmes és valamelyest tisztességes emberekről beszélünk –, hanem a pályatársaikkal való legelemibb szolidaritás megtagadása miatt, és azért, amit nyilatkozatukban összehazudoztak, összenyalakodtak: igazán undorító.

Elvárható lett volna, hogy legalább csendben megkérjék a Gazdát: ugyan üljön már le ezekkel a tiltakozókkal valami egyeztetésnek nevezhető akármire is… Hátha igazuk van valamiben. Meg a törvény is megköveteli…  Kis időt is adhatna az átalakulásra, mert így végül az egész alaptörvény-ellenes is lehetne…

De nem.

S miért tették ezt? Vidnyánszky mindent föl akar zabálni, s e cél érdekében nem riad vissza semmilyen aljasságtól. Dörner, Apáti…

Tényleg: milyen emberek azok, akik aláírnak bármit is, Dörnerrel, Apátival együtt?!

Vagy olyanok, vagy nem törődnek semmivel – csak valami konchoz jussanak.

Néhány név látványa, bevallom, fájdalmat okozott: nem tudtam eddig, hogy még a bűnszervezetet is támogatnák. De semmi baj: visszamenőleg sem nézek meg tőlük többet semmit – ki fogjuk bírni, ők is, én is…

A másik oldalon végül is 200-nál több művész, közismert ember gyűlt össze. A legrigorózusabb számlálás szerint is van köztük legalább 40-50 olyan ember, akikkel demokratikus hatalom nem vívna csatát, akiket amolyan orbános-palkovicsos módra csak nem köpne le… 40-50 olyan ember, akiket az elsők között kérdezett volna meg a hatalom, ha valóban demokratikus, vagy ha még adna a demokrácia látszatára…

De a demokrácia messze már, múltba vesző rövid álom volt csupán. Ennek egyértelmű jele, hogy a mai hatalom már teljesen gátlástalanul veszi semmibe a legnagyobb teljesítményeket is, különösen, ha azokat nem nekik tetsző emberek produkálták. Márpedig a művészet olyan világ, amelyben zsarnoki hatalomnak tetsző emberek csak kivételesen alkottak valami nagyot, s amit alkottak, abban éppen szembefordultak az önkénnyel…

Tiszteletet követel magának egy olyan bugris társaság, amely a legcsekélyebb tiszteletet sem képes megadni azoknak, akik tőle függetlenül értek el nagy eredményeket. Sőt, külön ügyel arra, hogy lépten-nyomon megalázza őket.

Undorodom ettől a társaságtól. De tudom: undorból még semmi sem épült. Kellene valami más is…

Én az ellenzék helyében most nem tartanék nyári szünetet: készülnék.