A Pedagógusok Szakszervezete az osztrák hibrid modell követését javasolja a kormánynak
A szervezet szerint, szeptembertől a legjobb oktatási modell a hibrid oktatás, ami ötvözi a tantermi és az online tanítást.
A 444 számol be a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) honlapján leírtakról, miszerint PSZ arra kéri a kormányt, hogy az oktatási intézményekre vonatkozó járványügyi protokollt legkésőbb 2020. augusztus 24-ig hozza nyilvánosságra, hogy az iskolák ennek megfelelően tudjanak készülni a következő tanévre.
A szervezet azt is leírja az új tanévre vonatkozóan, hogy annak örülnének a legjobban, ha az osztrák hibrid modellt követné a magyar oktatási is. Ennek értelmében, többek között azt javasolják, hogy a kormány a protokoll kidolgozásába vonja be a szakmai, a szülői és az érdekvédelmi szervezeteket és havonta szűrjenek minden köznevelésben és szakképzésben dolgozót ingyenesen, függetlenül a fenntartótól (nem fordulhat elő még egy mezőkövesdi eset). A veszélyeztetett korosztályba tartozó és krónikus betegséggel élő kollégák csak online oktatást folytathassanak, valamint biztosítsanak minden 100 tanulóra kettő érintés nélküli homloklázmérőt és tantermenként megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt az oktatási intézményekben.
A javaslatok között olyan is található, ami szabályozná, hogy hány tanuló lehessen egy teremben és arra is kitérnek, hogy a pedagógusok hibrid oktatásból eredő túlmunkáját minden megkötés nélkül fizessék ki a fenntartók.