A reform sikeres, csak a betegek nem élik túl!

HírKlikk 2024. január 6. 08:47 2024. jan. 6. 08:47

Dr. Kunetz Zsombor szerint egyre inkább leáll az Észak-budai Szent János Centrum Kórház II. kerületi ellátása.

„Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy földbe állt az Észak-budai Szent János Centrum Kórház a II- kerületi ellátás tekintetében biztosan, de úgy egyébként is. Karácsony előtt a III. Belgyógyászat, a kardiológia jelentette be, hogy nem tudja ellátni a II. kerületi betegeket, most a gasztroenterológia, az endokrinológia és anyagcsere osztály, valamint a neurológia állt le a II. kerület számára teljesen, valamint ezen kívül a neurológia még az I. az endokrinológia a XII. XXII. kerületek számára is” – írja az egészségügyi szakértő Facebook-oldalán.

Felsorolja:

  • Nem tudja ellátni a János Kórház a storke ügyeleti feladatait, és a gyomor-bélrendszeri vérző betegek akut ellátását sem az érintett kerületekben.
  • A belgyógyászati és a neurológiai ellátás kiesésével a János Kórház nemhogy centrumkórháznak, de kórháznak sem nevezhető.
  • A háttérben valószínűleg a bérnővéri rendszer kiirtása szerepel, amely a jelek szerint megfelelő hatásvizsgálat és kockázatbecslés nélkül történt a szokásos primitív, bumfordi módon.

„Külön érdekessége a dolognak, hogy az Excel táblák bajnoka Takács Péter egészségügyi államtitkár éppen abban a Szent János Kórházban volt főigazgató is, amely most így leáll. Főigazgatóként pedig, ismernie kellett volna azt, hogy az általa irányított intézmény milyen mértékű bérnővéri szolgáltatást vesz igénybe, ennek megszüntetése mennyire veszélyeztetheti az ellátást.”

Úgy tűnik, ezek a szempontok nem, így a vérző, vagy stroke-os betegek életének megmentése sem fontos, csak a ködös elképzelések minden áron átverése számít – teszi hozzá.

A Szent János Kórház főigazgatója továbbra is helyén van, ahogyan az államtitkár is.

„Azt is érdemes végiggondolni, hogy ha ez a helyzet Budapesten, akkor mi lehet a helyzet a megyei intézményeknél, vagy a kisebb kórházakban. A reform sikeres, csak a betegek nem élik túl!"



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom