A volt önkéntes tűzoltó-parancsnok az ellenzék közös jelöltje Pomázon

HírKlikk 2019. július 21. 14:45 2019. júl. 21. 14:45

Az ellenzéki pártok is a Közösen a Városunkért Egyesületet, és annak polgármesterjelöltjét, a volt önkéntes tűzoltó-parancsnok Leidinger Istvánt támogatják.

Több település mellett Pomázon is egy jelölt fogja megméretni magát a kormánypárti kihívóval szemben - értesült a Mérce.hu. A helyi ellenzéki pártok több egyeztetés során tavaly decemberre sorakoztak fel teljes számban a pomázi Közösen a Városunkért Egyesület, és annak polgármesterjelöltje, a volt helyi önkéntes tűzoltó-parancsnok, Leidinger István, illetve képviselőjelöltjei mögött.

A tavalyi év végére minden helyi szinten jelen lévő párt megerősítette, hogy nem indítanak saját jelöltet, se polgármesteri címért, se a képviselő-testületbe, így teljes mértékben helyi civil kihívói lehetnek a Fidesznek ősszel.

Az idén tavaszi EP-választások után egyébként Hardi Péter, az egyesület elnökének elmondása szerint újra egyeztettek a pártokkal, akik másodjára is megerősítették, hogy támogatni fogják az egyesület jelöltjeit.

A 17 ezres lakosságú Pest megyei település jelenlegi polgármestere, Vicsi László Csaba 13 éve áll az önkormányzat élén. Sokszor kritizálják a város működésének átláthatatlansága, az "arrogáns' városvezetés, és Pomáz elhanyagoltsága miatt.

Forrás: Mérce