Áder János nem mondott le, inkább aláírt
Pénteken már alá is írta Áder János a Fidesz 133 bátor embere (plusz Mi Hazánk és Volner János) által megszavazott törvényt, amely tíz magyar egyetemet, valamint ingatlanokat és részvénycsomagokat szervezett ki alapítványokba, több ezermilliárd forint értékben. Az államfő bizonyára azonnal átlátta, hogy ez a törvény a nemzet javát szolgálja, a magyar emberek felemelkedését, mindnyájunk épülését. Ha nem így lett volna, Áder meggondolásra visszaküldi a parlamentnek, vagy elküldi az Alkotmánybíróságnak megfontolásra, illetve tanulmányozásra.
Nincs ebben semmi rendkívüli, az lett volna a meglepő, ha Áder államfőként viselkedik, és nem írja alá példátlan gyorsasággal a törvényt, hanem előbb – mint tette azt számos korábbi alkalommal – mórikálja magát, de legalábbis, szabadkozik egy kicsit. Mint ahogyan annak idején, a médiatörvény aláírásakor tette. Akkor azzal védekezett, hogy alaposan megvizsgálta a törvényt, de nem talált fogást rajta, ezért nem tehetett mást, minthogy aláírta.
Ha talál rajta fogást, biztosan nem írja alá. Így ismertük meg Áder Jánost közel tíz éves államfői tevékenysége során, és ez volt a benyomásunk róla korábban is, amikor még nem volt köztársasági elnök, csupán Orbán Viktor párttársa és katonája. Karakán ember volt mindig Áder, kiállt az igazság mellett, felszólalt, ha valakit méltánytalanság ért, vagy azt látta, hogy lopják az ország javait.
Ezúttal azonban semmi ilyenről nem volt szó, a közvagyon alapítványokba történt kimenekítése ugyanis Áder szerint rendben van. Ha lett volna vele dolga, műsoridőt kért volna az állami tévében, vagy a rádióban, nyilatkozott volna a párt szócsövének, a Magyar Nemzetnek, és elmondta volna, hogy mit gondol erről a mostani gyalázatról. Közölte volna a magyar emberekkel, hogy ez szégyen, ennek nem lenne szabad megtörténnie, ő a maga részéről nem írja alá ezt a törvényt, mert ez nem a nemzet, hanem Orbán Viktor és társai érdekét szolgálja.
Elmondhatta volna az államfő, mennyire bántja, hogy csak most szólt, és nem korábban telt be nála a pohár. Szólhatott volna már korábban is, számos alkalma lett volna a megszólalásra. Elmondhatta volna például, hogy az ország érdekei ellen való a Kínai Népköztársasággal Magyarország számára előnytelen, a magyar adófizetőket évtizedekre eladósító egyezségeket kötni. És akkor most nem tartanánk itt, nem lennénk egy lesajnált, leszakadt ország, és a Kínai Népköztársaság első embere sem lenne abban a helyzetben, hogy magához rendelhesse raportra a magyar miniszterelnököt. Mely kihallgatáson ki tudja, miről lesz szó, de az emberi jogokról, az elnyomott ujgurok, valamint a Fidesz által korábban még pártolt, és Orbán kínai kommunista barátai által ugyancsak kisemmizett tibetiek helyzetéről biztosan nem.
Volna mit mondania lemondásának bejelentése előtt Áder Jánosnak, ha nem a Fidesz, hanem Magyarország államfője volna.
