Áder majdnem annyit keres, mint egy futballista

Föld S. Péter 2020. január 21. 13:45 2020. jan. 21. 13:45

Az elmúlt 24 órában két komoly ügy borzolta fel leginkább a magyarországi kedélyeket. Az egyik, hogy a Schobert Norbert nevű fitneszguru szerint, azért sok a válás, mert a nők nem fogynak le szülés után. Amásik, hogy kiderült: a magyar futballisták átlagban 3,3 millió forintot keresnek havonta.

Schobert Norbival nem vitatkoznék, hál' istennek, nem én élek vele, hanem a felesége, és a gyerekei. Oldják meg ők ezt a problémát. Nem sajnálom őket, csak tényként jegyeztem meg.

A futballisták 3,3 millió forintját viszont megvédeném. Ezt a pénzt ugyanis a helyén kell kezelni. Már csak azért is, mert a statisztikához hasonlóan, ez is olyan, mint a bikini. Sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja. Ebben a 3,3 millióban a tízmilliós havi apanázs épp úgy benne van, mint a néhány százezres fizetés.

Sok ez a 3,3 millió forint, elismerem. Persze, attól függ, hogy mihez képest. Ha a teljesítményhez, a színvonalhoz mérjük, akkor mindenképpen. Látjuk a nemzetközi összehasonlításban, hogy sehol nem vagyunk. Válogatottunk vergődik, klubcsapataink a nemzetközi tornákon rendre nem élik meg a tavaszt. Ritka kivételektől eltekintve.

Másfelől viszont az államelnök is 3 millió forintot keres, Mostanság emelték fel a fizetését, eddig ennek az összegnek a fele járt neki. De innentől már neki sem kell szégyenkeznie, ha megkérdezik, keres-e annyit, mint egy futballista.

Kérdés, hogy megdolgozik-e ezért a pénzért Áder János. Túl azon, hogy bajusza van, és látványosan aggódik a Föld jövőjéért.

Derék futballistáinkról mindenki tudja, hogy mennyit érnek (a legtöbben keveset), zrikálják is őket emiatt rendesen. Az államelnökről, akit jelenleg Áder Jánosnak hívnak, nem tudjuk, hol helyezkedik el a nemzetközi mezőnyben. Hogy hány államfő jobb nála, és hány rosszabb? Ha lennének nemzetközi meccsek, ahol államfők játszanának, hányszor nyerne, és kik ellen?

Mi itt, Magyarországon, csak annyit tudunk, hogy Áder János rosszul teljesít. Az volna a dolga, hogy egyesítse a nemzetet, és ahol gyűlölködést lát, igyekezzék elsimítani. Pártoktól, kormányoktól, világnézettől függetlenül végezze a dolgát, és minden magyar ember elnöke legyen.

Azoké is, akik nem a Fideszre szavaztak. Helyretenné például a miniszterelnököt, ha az a bírósági ítéletek be nem tartására biztat.

Ha innen nézzük, mérhetetlenül magas Áder János fizetése. Majdnem annyira arcpirító, mint a futballisták havi 3,3 milliója.