Akkor hiszek majd Pokorni könnyeinek, ha kiadják a bontási rendeletet a Turul szoborra
Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester, megrendítően szép beszédet mondott annak emlékére, hogy 75 évvel ezelőtt, január 13-án a Kun páter nevű katolikus pap és a hozzá csapódó nyilas horda, a Maros utcai zsidó kórházban és a mellette lévő zsidó szeretetházban „Krisztus nevében " kegyetlenül meggyilkolta a kórházban és a szeretetházban lakó összes idős, beteg embert, valamint a teljes személyzetet. Többek között az én dédnagymamámat is.
„A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt" – mondta el Pokorni Zoltán elcsukló hangon, és ezt követően, a sírástól percekig nem tudta folytatni beszédét.
Mindazért azonban, amit Pokorni nagyapja és apja tett a leszármazottak természetesen nem tartoznak felelősséggel. Azért viszont annál inkább, hogy az engedély nélkül felállított, erkölcsileg és esztétikailag is tűrhetetlen Turul szobor még mindig a helyén áll, holott az első perctől nyilvánvaló volt, hogy felállításával a szélsőjobboldal egyetlen célja az volt, hogy a nyilas háborús bűnösöket hőssé avassa.
Akkor hiszek majd Pokorni Zoltán könnyeinek, ha a XII. kerületi önkormányzat kiadja a bontási rendeletet a szoborra.
És azt is elvárom, hogy a zsidó kórház falára kitett emléktábla szövegét – amely szerint a betegek és a személyzet „áldozatul estek" –, kijavítsák arra, ami a valóságban történt: nevezetesen, hogy a védtelen, idős, beteg embereket és a személyzetet nyilas martalócok kíméletlenül meggyilkolták.
