Alig tudta az Orbán-kormány rekordjait felsorolni az MSZP-s képviselő

HírKlikk 2023. május 22. 15:35 2023. máj. 22. 15:35

„A Mészáros-érdekeltségek még nyilván bírják tartalékkal” – mindössze négy és fél percig tartott Tóth Bertalan napirend előtti felszólalása, az MSZP frakcióvezetőjének alig volt elég, hogy mind felsorolja az Orbán-kormány „bravúrjait” a világrekorder inflációtól a könnygázzal lefújt diákokig.

„Általában kritikával szoktam illetni az Orbán-kormányt, most azonban bravúrjaikról szeretnék beszámolni” – kezdte nem mindennapi felszólalását az ellenzéki képviselő. Szerinte „igenis van az a teljesítmény, amelyről méltó módon meg kell emlékezni”, majd hosszasan sorolta a kormánnyal kapcsolatos kritikáit. 

„Hát melyik kormány tudott összehozni 25 százalékos pénzromlást, 45-50 százalékos élelmiszer-drágulást? Melyik kormány tudott összehozni 14,1 százalékos reálbér-csökkenést? Melyik kormány tudta ilyen mértékben leértékelni a nyugdíjakat?” – tette fel a kérdéseket Tóth Bertalan, majd meg is válaszolta őket: „Elárulom: csak az Orbán-kormány. Fideszes képviselőtársaim, most tessék tapsolni, elárulom: ez az önök teljesítménye.” 

Emlékeztette a kormánypárti képviselőket, hogy Törökországon kívül csak a magyar parlament nem volt képes tíz hónap alatt ratifikálni a svéd NATO-csatlakozást, illetve utalt a nemrég kegyelemben részesített Budaházy Györgyre, akit elítéltek terrorizmusért, de nemrég kiengedték. „Erre a bravúros teljesítményre is a fideszes képviselők lehetnek büszkék, mi pedig sok millió honfitársunkkal együtt inkább szégyenkezünk” – fogalmazott Tóth Bertalan, aki szerint az Aranybulla-emléknappal és a lombkorona nélküli lombkorona-sétánnyal a fideszes képviselők „jó érzékkel rátapintottak Magyarország legsúlyosabb problémáira”. 

„Hogy eközben az ország felzárkózásához szükséges uniós források megszerzésének ügyében nem sikerült előrelépni, nyilván csak másodlagos probléma. Szegény Navracsics Tibor nem győzi az új időpontokat bejelenteni” – fogalmazott nem kis gúnnyal Tóth Bertalan. Emlékeztette a fideszes országgyűlési képviselőket, hogy „csak” kilenc hónapja van recesszióban a magyar gazdaság. Hozzátette: „a Mészáros-érdekeltségek még nyilván bírják tartalékkal”.

„De említhetném azt a bravúros teljesítményt is, hogy megoldották, hogy Orbán Viktor fizetése – most Mészáros Lőrinc gyarapodásától függetlenül – 135 százalékkal emelkedjen. Komoly teljesítmény, büszkék lehetnek rá. De önök nem álltak meg félúton, mert milliókkal, illetve százezrekkel emelték az államtitkárok, hivatali vezetők és az állami cégek vezetőinek fizetését, valamint az önökre vigyázó rendvédelmi szerveknél dolgozók juttatását is” – sorolta tovább Tóth Bertalan, aki feltételezte, hogy a fideszes képviselők közül senkit sem zavar, hogy eközben egyre nagyobb a válság az egészségügyben és a szociális ágazatban. 

Ugyancsak felidézte, hogy annak idején Kövér László olyan táblát viselt a nyakában, amely azt hirdette, hogy jogállamban a tanár fizetése magasabb a rendőrénél, rendőrállamban fordítva. „Ma az a helyzet, hogy egy kezdő tanár 260 ezer forintot visz haza, egy rendőrtiszt 340 ezer forintot” – tette hozzá. Tóth Bertalan emlékeztetett, hogy míg a kormányzati propagandának van minisztériuma, addig az oktatásnak és a rendőrségnek ugyanaz a minisztériuma, viszont ezt nem Oktatási Minisztériumnak hívják, hanem Belügyminisztériumnak.

Felszólalt amiatt is, hogy a minőségi oktatásért, a tanulás szabadságért kiálló fiatalok hangját a hatalom könnygázzal, gumibottal, sokkolóval és megfélemlítéssel próbálja meg elnyomni. „Tisztelt képviselőtársaim, Elnök úr! Önöknek sikerült megvalósítaniuk mindazt, ami ellen 33-34 éve még tüntettek. Ez sem mindennapi teljesítmény. Szégyellhetik magukat” – foglalta össze a véleményét Tóth Bertalan, aki szerint a pártállam ellenfélként tekint a kritikus gondolkodásra, az önálló érvényesülésre képes polgárra, mert szerinte a Fidesz érdeke, hogy az államnak kiszolgáltatott, engedelmes alattvalók tömegét nevelje az iskola, akik majd mehetnek alacsony bérért kínai akkumulátorgyárban dolgozni.

„Emiatt mennek külföldre a legjobban teljesítő diákjaink, emiatt menekül, aki teheti az állam iskolákból a magániskolákban és emiatt mindennapos tapasztalás, hogy az iskola nemhogy felszámolná, inkább felerősíti az otthonról hozott hátrányokat. A szemünk láttára, nap nap után vesztegetik el ennek az országnak a jövőjét” – mondta az MSZP frakcióvezetője a felszólalásában. 

Azzal zárta a beszédét, hogy a pedagógusok életpályamodelljét nem az ellenzéki pártokkal kell egyeztetni, hanem a pedagógusokkal és az őket képviselő szakszervezetekkel. 

 

Forrás: Hírklikk