Államosíthatják a szakrendelőket

Zutyu 2021. január 30. 10:23 2021. jan. 30. 10:23

Több, egymástól független forrásból úgy tudjuk, vagy szeptember, vagy október elsejével állami felügyelet alá kerül a szakellátás.

Újabb csapást mérne az önkormányzatiságra az Orbán-kormány. Ennek jegyében államosítanák a most még önkormányzati működtetésű szakrendelőket – értesült több, egymástól független forrásból a Hírklikk. Ezzel az utolsó jelentős intézmény-hálozatot is elvennék a településektől. Érdemes felidézni, hogy sok helyen uniós forrásokból újultak meg a szakrendelők, tehát olyan létesítményeket vehet át az állam, ami sokkal jobb állapotban van, mint az évtizedek óta csak csak pusztuló kórházak. 

Úgy tudjuk, az egyik megfontolása a kormánynak az, hogy ne legyen mozgástere az ellenzéki vezetésű városoknak és lehetőleg minél kevesebb emberüket tudják elhelyezni. A kormánypárt is szerette afféle kádertemetőnek használni a szakrendelőket, például az újpestinek az egykor erős fővárosi fideszes politikus, Kupper András volt a vezetője, míg fideszes politikus irányította a kerületet. Akadnak aztán olyan helyek, ahol új rendelők építését tervezik, ott sem bíznák  véletlenre, hogy kik kapják ezeket a munkákat – nagy győzelmekre készülhet Mészáros Lőrinc. 

Emlékezetes, hogy 2010 óta módszeresen zajlik az önkormányzatiság kiüresítése. Államosították az iskolákat, de csak a tanítást, az iskolaépületek fenntartása önkormányzati feladat maradt. Elvették a településektől a kórházakat és Budapesten például állami fenntartásba kerültek a HÉV-vonalak.