Álommunka fogyatékkal élőknek

HírKlikk 2018. március 19. 14:29 2018. márc. 19. 14:29

Fogyatékossággal élők próbálhatják ki álommunkájukat a Salva Vita Alapítvány Neked munka, nekem álom! című programsorozatában hétfőtől több napon át az egész országban - közölték a szervezők Budapesten, sajtótájékoztatón.

Vég Katalin, az alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, az idén szervezték meg negyedik alkalommal a programot, amelyben 220 fogyatékos ember vehet részt Budapesten és vidéken. Lesz olyan résztvevő, aki cukrászdába, virágboltba vagy könyvkötészetbe látogat el, más a logisztika, a webdesign vagy a divattervezés világába nyer bepillantást.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kiemelte, a társadalmi integráció egyik legfontosabb színtere a munkaerőpiac, ezért meg kell adni a lehetőséget a fogyatékos embereknek arra, hogy megmutathassák, ők is képesek értékteremtő munkára és a nemzet erőforrásai lehetnek.