Az államtitkári karon már megszorítást hajtott végre Orbán

NVZS 2022. május 30. 14:45 2022. máj. 30. 14:45

A látszat szerint saját magán is „megszorítással” indít az ötödik Orbán-kormány: legalábbis ami az államtitkárok számát illeti. Szemben a megelőző ciklusban alkalmazott összesen 76 államtitkárral, a napokban felesküdött kormány csak 62-vel kezdte meg a munkáját. Ez persze nem jelent még semmit a jövőre nézve: voltak az előző négy évben is menet közben – nem csere, hanem új pozíció kialakítása révén – kinevezettek. No meg persze az sem mindegy, hogy hány helyettes államtitkárral, illetve az előző ciklusban cunami-szerűen terjedő miniszteri biztosokkal fog majd működni a kabinet. Orbán előszeretettel jutalmazza ilyen módon – kevésbé szem előtt lévő pozíciókkal – az arra szerinte érdemeseket.

A Magyar Közlönyben megjelent 187/2022. (V. 25.) KE határozat tudatta, hogy 57 államtitkárt nevezett ki Novák Katalin köztársasági elnök, továbbá  öt minisztériumhoz közigazgatási államtitkárt is (188/2022. (V. 25.) KE határozat). Ez tehát azt jelenti, hogy hiába van jóval több minisztérium most (11 plusz a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség), mint a megelőző struktúrában (nyolc plusz a Miniszterelnöki – még úgy nevezték – Kormányiroda és a Miniszterelnökség), ezzel nem szaporodott arányosan a tárcákhoz rendelt államtitkárok száma. „Rendelt”, ugyanis két miniszter – Nagy Márton, a gazdaságfejlesztési, illetve Navracsics Tibor, területfejlesztési és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter – három-három államtitkára a Miniszterelnökséghez, illetve a Miniszterelnöki Kabinetirodához lett besorolva (jelezve egyébként, hogy ennek a két területnek az irányítását Orbán még a többinél is szorosabban akarja kontrollálni, irányítani).

A változást, és a jelen helyzetet táblázatba foglalva, alább böngészhetik:  

Forrás: Hírklikk gyűjtés

Ami pedig az államtitkárok számának „fejlődéstörténetét” illeti. Tanulságos olvasmány annak felidézése, hogy a rendszerváltás óta az egymást követő kormányok milyen struktúrát alakítottak ki. Íme a számok:

Antall-kormány (1990. 05. 23. - 1993. 12. 21.)

38  államtitkár

Boross-kormány (1993. 12. 21. - 1994. 07. 15.)

38  államtitkár

Horn-kormány (1994. 07. 15. - 1998. 07. 08.)

33 államtitkár

Orbán-kormány I. (1998. 07. 08. – 2002. 05. 27.)

37 államtitkár

Medgyessy-kormány (2002. 05. 27. – 2004. 10. 04.)

44 államtitkár

Gyurcsány-kormány I. (2004. 10. 04. – 2006. 06.09.)

44 államtitkár

Gyurcsány-kormány II. (2006. 06. 09. – 2009. 04.14.)

23 államtitkár

Bajnai-kormány (2009. 04. 16. – 2010. 05. 29.)

20 államtitkár

Orbán-kormány II. (2010. 05 29. – 2014. 06.6.)

42 államtitkár

Orbán-kormány III. (2014. 06.6 – 2018. 05. 18.)

61 államtitkár 

Orbán-kormány IV. (2018. 05. 18. – 2022. 05. 24.)

76 államtitkár 

V.Orbán-kormány (2022. 05. 24.–

62 államtitkár

Egy megjegyzés azért idekívánkozik: a fenti számok némileg megtévesztőek lehetnek, ugyanis az adott cikluson belül is gyakran változott az államtitkárok száma. Ahogy azt 2018. decemberében Gulyás Gergely Vadai Ágnes képviselői kérdésére adott írásos válaszában megjegyezte, „Hatékony államra törekszünk, ezért a közszolgálat személyi állományát és szervezeti felépítését is mindig az adott feladatok alapján alakítjuk ki.”