Az amerikai külügyminiszter kimondta: csak egy évre szól a szankciómentesség
Az amerikai külügyminiszter egyértelműen kimondta: a Magyarországnak szóló szankciómentesség nem időkorlát nélküli, hanem csak egy évre szól.
Orbán Viktor és Donald Trump Washington-ban megállapodott abban, hogy Magyarország mentességet kap az orosz olaj-, és gázimportot érintő szankciók alól.
Erről Orbán Viktor és a kormány azt közölte, és a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter is megismételte, hogy a Magyarországnak adott mentesség időkorlát nélküli.
Ez a kijelentés viszont teljesen ellentétes azzal, amit több amerikai és nemzetközi hírügynökség – köztük a Reuters, a CNN és a BBC – is írt, miszerint a Fehér Ház csak egyéves mentességről tájékoztatta a sajtót.
Most azonban kiderült, hogy mi az igazság, ugyanis az amerikai külügyminiszter egy szerdai sajtóeseményen világosan kijelentette, hogy Magyarország csupán egy évre kapott szankciómentességet – írja az atv.hu.
Marco Rubio a kanadai Hamiltonban, a repülőtéren tartott sajtótájékoztatót a G7-országok külügyminiszter találkozója után, ahol az újságírók az Orbán-Trump megállapodásról is kérdezték.
Az amerikai külügyminiszter azt közölte, „Az elnök döntése több részből áll. Az atomerőmű esetében, amely már építés alatt áll, és amelyet orosz vállalat tervezett és épített, engedélyezzük a befejezést, mert azt akarjuk, hogy Magyarország energiában önálló legyen. Az olaj- és gázvezetékek esetében azonban egyéves hosszabbításról van szó, mivel gazdaságilag sokkoló lenne, ha azonnal le kellene válniuk. Ez az orosz export nagyon kis részét érinti, viszont a magyar import döntő hányadát, így a hozzáférés elvesztése komoly instabilitást okozna Magyarországon.”
Ez tehát valóban azt jelenti, hogy a kormányzati közlésekkel ellentétben, Magyarország csak egy évre szóló mentességet kapott az Egyesült Államoktól az orosz olaj- és gázimportot érintő szankciók alól.