Az amerikai külügyminisztérium már emberek tízezreinek nyújtott segítséget Izraelben
Az amerikai külügyminisztérium már 25 ezer embernek nyújtott segítséget Izraelben, részben olyanok számára, akik a háborús helyzet miatt szeretnék elhagyni az ország – közölte Tammy Bruce külügyi szóvivő pénteken.
A külügyminisztérium szóvivője napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a segítségnyújtás részben információ volt, de azt nem részletezte, hogy azok közül, akik felvették a kapcsolatot a külképviselettel, hány amerikai állampolgár volt, aki kifejezetten a térség elhagyásában kért segítséget.
Pénteken hazatért az Egyesült Államokba az a mintegy 1500 amerikai, akit Florida szövetségi állam segítségével menekítettek ki Izraelből, hajóval, Cipruson keresztül.
A földközi-tengeri szigetországból négy bérelt repülőgép szállította vissza az Egyesült Államokba az izraeli légtér lezárása miatt ott rekedt másfél ezer embert. Az érintettek között számos olyan zsidó származású fiatal volt, aki egy program keretében kereste fel ősei földjét, hogy közelebbről ismerkedjen családi gyökereivel.
Az Egyesült Államok haditengerészete pénteken a Földközi-tenger keleti medencéjében már öt rombolóhajót állomásoztatott, amelyek mindegyike irányított rakétákkal is rendelkezik.
Az izraeli partok közelében egy héttel korábban még csak egy ilyen amerikai egység tartózkodott. Az amerikai katonai vezetés közlése szerint a hétvégén megérkezik a közel-keleti térségbe a USS Nimitz repülőgép-hordozó vezette, több hajóból álló kötelék. Ezzel az iráni partok közelében, az Arab-tengeren már két amerikai repülőgéphordozó tartózkodik majd, ugyanis USS Carl Vinsson vezette harci kötelék korábban is a térségben volt.
A Vörös-tengeren szintén két amerikai hadihajó állomásozik.