Az Orbán-kormány célba vette a neki nem tetsző zenészeket
Szombat délután 5-től a józan drogpolitikáért tüntetnek a Kossuth téren.
A drogháború átment egy kultúrháborúvá, ami most már egyre inkább a kormánykritikus zenészek, és olyan klubok ellen irányul, amelyek nem a kormánynak megfelelő világnézettel, ízlésvilággal rendelkeznek. Ez egy általános hadüzenet a klubélet, az éjszakai élet ellen – mondta a Népszavának Sárosi Péter jogvédő, a Drogriporter szerkesztője a novemberben hozott, a háborús vészhelyzetre hivatkozó rendelet kapcsán, amely lehetővé teszi, hogy akár három hónapra is bezárjanak egy szórakozóhelyet, amennyiben felmerül a drogkereskedelem gyanúja.
Sárosi Péter szerint egy ilyen súlyú jogszabálynak minimum a parlamenten át kellett volna mennie (még akkor is, ha végeredményen nem változtatna), különösen, hogy semmilyen jogorvoslatot nem hagy a szórakozóhelyeknek, ami komoly alkotmányos problémákat vet fel. Ráadásul a bezárásokról a bíróságok kikerülésével, a nyomozóhatóság önkényesen hozhat politikai döntést.
– Ez üzenet a saját szavazótábor felé, hogy jól megtanítjuk ezeket a liberális fiatalokat kesztyűbe dudálni, de arról is szól, hogy fiatalok féljetek, mert a Nagy Testvér figyel titeket – fogalmazott a jogvédő, aki december 6-ra délután 5 órás kezdéssel a Kossuth térre szervezett tüntetést. A Tánc a Szabadságért – Tüntetés a józan drogpolitikáért elnevezésű demonstráción a beszédek mellett táncolni hívják az embereket, hogy együtt álljanak ki a szabadságjogokért. – Mindenkit arra kérünk, hogy józanul, mindenféle illegális szer nélkül érkezzen. Azt is mondhatnám, hogy ez egy drogprevenció, mert mindenkit józan bulizásra hívunk – jegyezte meg.