Az Orbán-kormány szerint nincs napirenden a katonák iskolákba vezénylése

HírKlikk 2024. augusztus 13. 13:00 2024. aug. 13. 13:00

A katonák vezénylése a köznevelés rendszerébe nincs napirenden – közölte a Népszavával a tankerületi központok felügyeletét ellátó Klebelsberg Központ (KK).

A Népszava azt kérdezte, tudnak-e olyan tankerületi iskoláról, ahova már jelentkeztek nyugalmazott katonatisztek iskolai munkakörök – akár tanári feladatok – ellátására. Egy júniusi törvénymódosítás ugyanis lehetővé teszi, hogy 55 év feletti tiszteket és altiszteket vezényeljenek át köznevelési intézményekbe, akár nevelő-oktató munkára is, a tankerületeknek pedig alkalmazniuk kell őket, ha nincs megfelelő végzettségük, az átképzésükről is gondoskodniuk kell.

Másként látja Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője: szerinte nem egyértelmű, mire gondol a KK és a BM.

– Akár jelentheti azt is, hogy érzékelték a tiltakozást és kicsit jegelik a dolgot. Ami nem feltétlen egyenlő azzal, hogy elállnak a tervtől, legfeljebb késleltetik egy kicsit – vélekedett Miklós György. A Szülői Hang az aHang platformmal közösen több mint 20 ezer aláírást tartalmazó petíciót juttatott el nemrég a BM-hez és a Honvédelmi Minisztériumhoz, tiltakozva a katonák iskolákba vezénylése ellen. A petícióra eddig egyik minisztérium sem reagált.

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom