Az ügyészség Ónodi István letartóztatását kezdeményezte

HírKlikk 2024. február 21. 20:25 2024. feb. 21. 20:25

A Békés Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt kezdeményezte Ónodi István lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és intézményei gazdasági hivatala vezetőjének letartóztatását.

A vád szerint Ónodi István 6,5 milliárd forintot meghaladó közterhet mulasztott el bevallani és megfizetni – írja az Index.

Polt Péter legfőbb ügyész pedig indítványt tett Gurmai Zita országgyűlési képviselő és Donáth Anna európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, mivel a vád szerint korábban akadályozták az Ónodi Istvánnál házkutatást végző hatóságok munkáját.

Kedd reggel három órás házkutatás után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói bilincsben elvitték a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és intézményei gazdasági hivatalának vezetőjét. Ónodi István lelkész ellen „gazdasági bűncselekmény megalapozott gyanúja” miatt indítottak eljárást.

Donáth Anna, a Momentum elnöke a Facebookon reagált a történtekre. „A pedofil-botrányra nincs válasza az állampártnak, ezért minden erővel igyekeznek elterelni a közvélemény figyelmét a gyermekvédelmi rendszer működésképtelenségéről és K. Endre szabadulásának körülményeiről” – értékelt a politikus, aki szerint mindaz, ami Ónodi Istvánnal történt, nem más, mint „a putyinizmus logikája”.

Iványi Gábor, a MET elnöke a Népszavának elmondta, hogy „ezeknek a házkutatásoknak semmi értelmük, hiszem szinte napra pontosan 2 évvel ezelőtt a NAV fegyveresei ellepték az egyház központját és gazdasági hivatalát, és válogatás nélkül minden adathordozót és hivatalos iratot elkoboztak, amiket azóta sem kaptunk vissza, továbbra is ott van nálunk, de az eljárásról azóta semmilyen információt nem kaptunk”.

Ebből jól látszik, hogy a mostani intézkedésnek csak a félelemkeltés a célja – tette hozzá Iványi Gábor. Úgy véli, „nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor a saját felelősségéről igyekszik elterelni a figyelmet, hiszen senki nem hiszi el neki, hogy nem tudott az elnöki kegyelemről”.

Iványi a HírKlikknek azt mondta: „minden ilyen kifosztásos ügyben, amikor az elmúlt 14 évben elvettek tőlünk, mindig gazdasági bűnt szimatoltak, miként az egyházzal szemben is az úgynevezett bizniszegyház vádat hangoztatták, noha egyértelműen látszik, hogy nem azok vagyunk”. 

Forrás: Index


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom