Baranyi Krisztina: Budapest patthelyzetbe kerül, ha Magyar Péter felteszi a kezét, és mindent elutasít

HírKlikk 2024. szeptember 30. 08:00 2024. szept. 30. 08:00

Végigdolgoztam öt évet ebben a városvezetésben, a Fővárosi Közgyűlésben, ahol sikerült várospolitikával foglalkozni és arra számítottam, hogy ebben a ciklusban is lesz lehetőség olyan döntésekre, amelyek Ferencvárosnak fontosak, mint a Boráros tér felújítása vagy HÉV kocsik beszerzése, a Népligeti felüljáró, valamint a Népliget és a Mester utca sorsa – mondta Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere, a KlikkTV Tíz című műsorában. Hozzátette, hogy amikor megváltoztatták a választási törvényt, elkezdett aggódni.

Mint mondta, akkor még a Tisza Párt nem is létezett, de lehetett tudni, hogy már a 2026-os választásokra készül a kormány.  A polgármester – aki az MKKP listájáról került a Fővárosi Közgyűlésbe – úgy érzi, félelmei nem voltak alaptalanok, még az is előfordulhat, hogy Budapest visszakerül a Fidesz kezébe, ha a Tisza Párt elnöke nem vállal felelősséget, és nem hoz döntéseket.

Baranyi Krisztina szerint, ameddig polgármesterek ültek a Fővárosi Közgyűlésben, nagyjából egyöntetűen születtek a döntések, hiszen mindenki a fővárosért dolgozott. Pártállástól függetlenül, mindenki a saját dolgával foglalkozott, vita csak akkor volt, mikor valami politikai téma került a közgyűlés elé. Felhívta a figyelmet arra, hogy most teljesen más lesz a helyzet, hiszen 3 polgármester került csak be a 33 képviselő közé. 

Már most látni, hogy a pártpolitikai érdekek felül fogják írni a főváros érdekeit, hiszen még azt sem lehet tudni, hogy pontosan mikor lesz az első testületi ülés. A félelmei kezdenek beigazolódni, akár a főváros ellenzékisége is elveszhet, ami sajnos nem csak egy vészmadárkodás – mondta el a műsorban.

Ferencváros polgármestere szerint a választás után az ellenzéki szavazók megnyugodtak, hogy a fővárosban mindössze 10 képviselője lesz a Fidesznek, és Budapest ellenzéki vezetésű maradhat, de most ott tartunk, hogy a főváros törvényes működése került veszélybe. Nagyon úgy tűnik, hogy a főpolgármester a saját helyettesét, és a fővárosi intézmények vezetőit sem fogja tudni kinevezni az alakuló ülésig. Ez pedig azt jelenti, hogy a fővárosi kormányhivatal, azaz Sára Botondék fognak kinevezni egy főpolgármester-helyettest. Baranyi Krisztina szerint akár az is előfordulhat, hogy a költségvetést is a kormányhivatal állítja majd össze, és „abban biztosak lehetünk, hogy akkor csak a legszükségesebbekre fog pénz jutni”. Emlékeztetett, hogy a Fidesz eddig is kivéreztette a fővárost, a Covid alatt elvontak pénzeket, aztán megemelték a szolidaritási adót, ezen felül visszatartanak 65 milliárdnyi forintot, ami Budapestnek járna. Úgy vélte, a Fidesz azzal fog takarózni, hogy minden adott volt, kétharmados többsége volt az ellenzéknek, mindent át fognak hárítani az ellenzékre.

„Az a párt, amely akkora bizalmat kapott a szavazóktól, mint a Tisza Párt, nem tarthatja magát távol döntésektől, felelősségtől. Kicsit sok a 30 százalék ahhoz, hogy valaki csak zsűrizzen.” Magyar Péter kritikája nagyon éles, egy része jogos, egy része alaptalan, de ha így gondolja, akkor most ott a lehetőség, hogy változtasson. „Válasszon ki egy területet, amin változtat. Akkora frakciója lesz, hogy bármilyen területet választhat, bárkit felhatalmazhat arra, hogy az általa mutyizásnak vélt dolgokat megszüntesse vagy megakadályozza.”

Baranyi Krisztina úgy látja, a júniusi választást Karácsony Gergely és a Tisza Párt nyerte meg, hiszen nekik lett a legnagyobb frakciójuk, akkor nekik kell konszenzusra jutniuk, ha ez nem sikerül, vagy nem sikerül egyenlő arányban elosztaniuk a munkát, felelősséget, akkor nem hibáztathatnak kisebb pártokat. Baranyi szerint Vitézy Dávid csak akkor lehetne főpolgármester-helyettes, ha Karácsony Gergely maga és a Tisza párt is választ egy-egy helyettest. 

Óriási kudarc lesz minden budapesti szabadgondolkodású ember számára, ha a júniusban megválasztott Karácsony Gergely és az ellenzéki többség megbukik, és a főváros újra a Fidesz markába kerül. Az országgyűlés ugyanis kis türelmi idő után, feloszlathatja a Fővárosi Közgyűlést, ha nem áll helyre a törvényes működés, azaz nem lesznek elfogadott főpolgármester-helyettesek és költségvetés – összegezte a IX. kerület polgármestere.

A KlikkTV Tíz című műsora ide kattintva nézhető meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom