Belarusz tüntetések: nők virágokkal az utcán, a változásért

HírKlikk 2020. október 18. 12:01 2020. okt. 18. 12:01

Egyszerre két Lukasenka-ellenes tüntetés is zajlott Minszkben szombaton.

Az egyik demonstráción nők kezükben virágokkal vonultak a főváros utcáin, miközben azt skandálták, hogy az ablakodon át láss minket, ne a televíziódban – írja az Euronews.

A másik tüntetést egyetemisták szervezték, de ők a rohamrendőrökkel találták szemben magukat.Több a tüntetőt is őrizetbe vettek.

A kormányellenes demonstrációk augusztus 9-én kezdődtek és szinte folyamatosak voltak az elmúlt több mint két hónapban. Voltak olyan megmozdulások, ahol a résztvevők száma meghaladta a 200 ezret.

A szombati demonstrálók egy nappal azután vonultak utcára, hogy pénteken a belarusz hatóságok bejelentették, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a korábbi elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja ellen, aki a választások után gyerekeivel együtt a szomszédos Litvániába menekült.

„Az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérletekkel" és a nemzetbiztonság fenyegetésével vádolják a belarusz ellenzék vezetőjét.

Cihanouszkaja eközben Európa vezető politikusai után Litvániában tárgyalt a kanadai külügyminiszterrel, Francois-Philippe Champagne-al is , aki kijelentette, hogy „Kanada mindig az önök oldalán fog állni”.

Forrás: Euronews