Belgium megvonta öt török imám munkavállalási engedélyét, el kell hagyniuk az országot

HírKlikk 2024. október 21. 13:10 2024. okt. 21. 13:10

Az észak-belgiumi Flandria igazságügyi és foglalkoztatási minisztere, Zuhal Demir megvonta öt török imám munkavállalási engedélyét, az érintetteknek három hónapjuk van arra, hogy elhagyják az országot – tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap internetes oldalán hétfőn.

A Het Laatste Nieuws című flamand nyelvű belga napilap információira hivatkozva, a hírportál közölte, a döntés azután született, hogy az igazságügyi és foglalkoztatási minisztérium vizsgálata feltárta, hogy a szóban forgó imámokat a török kormány fizette.

Emlékeztettek: a flamand kormány május óta tiltja, hogy a gazdasági bevándorlókat külföldi kormányok fizetési lapjain regisztrálják.

Mivel a flamand kormány az érintetteket egy „idegen állam alkalmazottainak" tekinti, az imámoknak a munkavállalási engedélyük megvonásáról szóló végzés kézhezvételét követő három hónapon belül el kell hagyniuk az országot.

Az érintett imámok négy éve szolgáltak a genti, az antwerpeni, a diesti, a sint-niklaasi és a lommeli mecsetekben. Október végén lejáró munkavállalási engedélyük meghosszabbítása iránti kérelmüket a hatóságok elutasították.

Az illetékes minisztérium közlése szerint az imámok a török állami vallásügyi hivatal (Diyanet) fizetési listáján szerepelnek. A Diyanet belga szárnya 43 mecsetet felügyel Belgiumban – írták.

„Nem választhatjuk el a Diyanet-hálózatot az Ankarában működő, tekintélyelvű Erdogan-rezsimtől. Az elmúlt években hatóságaink egyre óvatosabbak lettek a külföldi beavatkozással való fenyegetésekkel szemben. Vállalnunk kell a felelősséget és szigorú intézkedésekről kell döntenünk ez ellen" – fogalmazott a hírportál beszámoló szerint a kurd származású, török állampolgársággal született Zuhal Demir.

Ez az első alkalom, hogy a flamand kormány érvényt szerez a szabályozásnak – jegyezte meg a napilap.

Az imámok hatvan napon belül fellebbezhetnek a határozat ellen, vagy egy belga nonprofit szervezeten keresztül folyamodhatnak új munkavállalási engedélyért – tájékoztattak.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom