Betegadatok és 400-500 ember megélhetése kerülhet veszélybe az újabb kórházi központosítás miatt

HírKlikk 2024. október 21. 12:30 2024. okt. 21. 12:30

Januártól az állam egységesíti a kórházi informatikai rendszereket, azaz átveszi az eddigi piaci szereplőktől a szolgáltatást. Az erről szóló jogszabályt már ki is hirdették. A kórházi informatikai vállalkozók aggódnak az átállás miatt. Szerintük az átállás tervezett módja miatt a korábbi betegadatok egy része elérhetetlenné válik és ez akadályozhatja az ellátást is. A megbízásukat elvesztő szolgáltatók úgy látják, erre a problémára nem született egységes megoldás, sőt, esetenként ez nem is foglalkoztatja az egészségügy irányítóit.

Takács Péter egészségért felelős államtitkár, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők minapi konferenciáján a váltás mellett azzal érvelt, tarthatatlan, hogy a vármegyei irányító kórházban lévő rendszer más, mint az alá tartozó városi kórházaké. Ezt nem vitatják a mintegy évi kétmilliárdos piac beszállítói sem, de úgy vélik, egyelőre vármegyénként is elegendő lenne az egységesítés – írja a Népszava.

A januártól működő egységes informatikai szolgáltatások biztosításához az állam megvásárolta a T-System által fejlesztett úgynevezett e-MedSolution (e-MedSol) medikai rendszert. Kizárólagos szoftverként ezt kellene használni, de csak az állami kórházakban valamint a hozzájuk tartozó szakellátóknál. Egyelőre az egyetemeket, az egyházi és az önkormányzati intézményeket és az önálló szakrendelőket kihagynák az egységesítésből.

Az államiakban ez a változás azzal jár, hogy az intézmények több mint kétharmadában kell cserélni az eddigi betegadatokat rögzítő és a kórház működését szervező informatikai szolgáltatásokat. A lap úgy tudja: a 2022-ben megvásárolt szoftverben jó ideje nem történt érdemi fejlesztés, például nincs benne gondozói-, labormodul, műtőfoglalási-előjegyzési lehetőség és az ápolást segítő része sem annyira kifinomult, mint a jelenlegieké.

A Népszavának Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára elmondta: az átállással 400-500 ember megélhetése kerül veszélybe. Ráadásul egy kórház informatikai rendszerét 3-6 hónap megfeszített munkával lehet lecserélni, egyik pillanatról másikra biztosan nem megy. Hiszen nemcsak az adatokat kell átvinni az új rendszerbe, hanem szükség van képzésre és tanulási időre is. 

Rásky László szerint a rendszert most működtető kisvállalkozások kihagyása az átállás segítéséből azért is kockázatos, mert betegadatok veszhetnek el. A régi és az új rendszer más struktúrában épül fel, s ugyan a kórházak az E-térbe rögzítik az ellátással kapcsolatos dokumentumokat, de azok nem tartalmazzák a páciensek ellátásával kapcsolatos részleteket, így azok nem is kerülhetnek át az eMedSolba. 

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom