Brutális műhiba, a jó lábát műtötték meg combnyaktörés miatt

HírKlikk 2019. január 15. 12:47 2019. jan. 15. 12:47

Egy igazságügyi orvosszakértő szerint a férfi maradandó károsodást szenvedett, mivel a bal lába rövidült, csípőmozgása korlátozott és két év után is fájdalmai vannak.

Két éve súlyos balesetet szenvedett egy negyvenes éveiben járó férfi. A combnyaktörését azonnal megműtötték a ceglédi kórházban, csak éppen nem azon a lábán, amelyen kellett volna. Két hónappal később vették észre a hibát, akkor újra megműtötték, ezúttal már a jó oldalon – írja az Index.

A cikk szerint a baleset éjszaka történt, tizenkét órával később pedig sürgősséggel meg is műtötték a férfit. Baloldali kulcscsonttörését és jobboldali combnyaktörését csavarokkal rögzítették – derül ki a leleteiből és abból az igazságügyi orvosszakértői véleményből, amit 2017 novemberében készíttetett, amikor eldöntötte, hogy ügyvédhez fordul. A portál szerint a szakértő megállapította, hogy bár a jobboldali combnyakat műtötték és csavarozták össze a műtét során, valójában a baloldali combnyak tört el.

A műtét után szűk egy héttel hazaengedték, otthon lábadozott, gyógytornász kezelte. Azt mondta, a két hét elteltével esedékes varratszedésen, majd a következő kontrollon is jelezte kezelőorvosának, hogy komoly fájdalmai vannak a bal csípőjénél. Újabb röntgent akkor még nem készítettek a baloldalról, csak májusban, amikor harmadszorra, akkor már elviselhetetlen baloldali fájdalmakkal jelentkezett a kórházban. Ekkor, 72 nappal a műtét után tavaly május 9-én dátumozott ambuláns lapon szerepel is, hogy „a baloldali primeren elszenvedett combnyaktörés rögzítés nélkül maradt. A rögzítetlen törés műtéti rögzítése szükséges”.

2017 májusban újra megműtötték, ezúttal a baloldali, addigra már 72 napig ellátatlan, eredeti combnyaktörését. „A második műtétnél már annyira bizalmatlan voltam, hogy kértem, ne altassanak el, hogy figyelni tudjam, melyik oldalamat vágják fel” – tette hozzá a férfi.

A cikk szerint az igazságügyi orvosszakértő traumatológus szakvéleményében felhasználta a kórházban készült röntgenfelvételeket, a kórházi ambuláns kezelőlapokat és zárójelentéseket, valamint megvizsgálta a férfit. Szerinte egyértelműen megállapítható, hogy orvosi gondatlanság és szakmai mulasztás történt, továbbá az is, hogy a férfi maradandó károsodást szenvedett, mivel a bal lába rövidült, csípőmozgása korlátozott és két év után is fájdalmai vannak az ellátatlan csonttörés miatt.

Az Index azt írja, a kórházi leletek ezen a ponton a szakértői véleménynek ellentmondanak, mert ezek úgy fogalmaznak, mintha a jobboldali combnyak is eltört volna a balesetben. Legalábbis a leletekben az orvos következetesen úgy fogalmaz, hogy a baleset másnapján csavarozással rögzítették a férfi jobboldali combnyaktörését. A szakértő szerint viszont ott egyáltalán nem is volt törés.

A férfi a portálnak azt mondta: szeretett volna peren kívül megegyezni a kórházzal, és saját magának hétmillió, feleségének pedig kétmillió forint kártérítési összeget kért a hiba miatt. Szavai szerint a kárigényére egy évig nem válaszolt érdemben a kórház, pedig még ügyvédi felszólítást is küldtek nekik.

Az Index azt írja, hogy – habár egy évig nem reagáltak érdemben – az újságírói megkeresés után a kórház azonnal lépett: hétfőn behívták a férfit a kórházba, és az egyéves csend után váratlanul megállapodtak vele arról, hogy kártérítést fizetnek neki.

Forrás: Hírklikk