Csárdi Antal állítása szerint Ungár Péter és Vitézy Dávid stratégiát egyeztetett Rogán Antallal

HírKlikk 2024. október 21. 07:30 2024. okt. 21. 07:30

Elmondása szerint ezer százalékig valódi bizonyítékot látott Csárdi Antal arra, hogy az LMP társelnöke, Ungár Tamás és a budapesti főpolgármester-jelöltje, Vitézy Dávid választási stratégiáról egyeztetett a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjével, Rogán Antallal még azelőtt, hogy az LMP kongresszusa Vitézy Dávid támogatásáról határozott volna.

A politikus a 444-nek adott interjújában beszélt erről, azt állítva, azután, hogy tudomást szerzett a bizonyítékról, nulla másodperc alatt döntött az LMP-ből való kilépésről. 

A szememben az LMP megszűnt ellenzéki pártnak lenni – jelentette ki. Szerinte nem önmagában az Ungár–Vitézy–Rogán tárgyalással van probléma – fideszes politikusokkal ő is egyeztet –, hanem azzal, hogy választási stratégiáról egyeztetnek. Nem arról van szó, hogy lenne egy olyan fényképe, amelyiken hárman ülnek egy asztalnál, de a hozzá eljutott anyag tartalma egzakt módon igazolja, hogy volt Ungár–Vitézy–Rogán tárgyalás – fűzte hozzá. Szeptember 12-én látta a bizonyítékot, amikor pedig Ungár Péternek beszélt róla és kilépéséről, az LMP társelnöke azt mondta, ő egyszer sem ült le tárgyalni Rogán Antallal.

Azt feleltem, nem is állítottam, hogy te leültél vele – mesélte Csárdi Antal most a 444-nek. 

A politikus nemcsak az LMP-ből lép ki, hanem az ellenzéki párt parlamenti frakciójából is, amely hivatalosan megszűnik ezzel. Egyelőre még nem világos, hogy mikor lép ki, arra vár, hogy rendeződjön a képviselőcsoport mellett dolgozók helyzete.

Az interjút szemléző Népszava emlékeztet: az LMP 2024. március 19-én tett bejelentést Vitézy Dávid támogatásáról. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltje 2024. június 7-én, két nappal az önkormányzati és EP-választás előtt jelentette be, hogy visszalép Vitázy Dávid javára. Karácsony Gergely, a végül újraválasztott főpolgármester már márciusban megmondta, hogy visszalépés lesz a vége. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom