Csizmazia Ferenc: váltás kell a Kertvárosban, a polgármester elfáradt

HírKlikk 2024. június 7. 17:45 2024. jún. 7. 17:45

Vajda Zoltán országgyűlési képviselő győzelme megmutatta, hogyha elkönyvelünk egy kerületet fideszesnek, még nem biztos, hogy az is marad, és a folyamatos munka is még nagyobb esélyt teremt számunkra – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Csizmazia Ferenc, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd, valamint több civil szervezet közös polgármesterjelöltje, aki a XVI. kerületben a Mindenki Kertvárosa program megvalósítására készül. Mi ezzel valódi alternatívát mutatunk a kerületi lakosoknak, nagyon pozitív a fogadtatás, igen kevés helyen ütköztünk abba, hogy háborúpárti propagandával vádolnak minket, és elég erős változást érzek a közhangulatban – mondta a politikus. 

Csizmazia Ferenc szerint a legnagyobb probléma a Kertvárosban, hogy a kerületi bérlakások száma folyamatosan csökken, a fideszes többség még pár héttel a választás előtt is megszavazta, hogy három bérlakást pályázati úton adjanak el, ahelyett, hogy bérlakásprogramot indítanának a XIII. kerület mintájára, az ő tapasztalataikat átvéve. Jelenleg egy lakásra 20-30-szoros túljelentkezés van, a kerületben nagy problémát okoz, hogy a fiatalok lakhatását semmivel sem támogatják, ez a programomban benne van – tette hozzá. „Támogatni kell őket pénzzel, és a bérlakásokat nem eladni kell, hanem felújítani, bővíteni, belekezdeni egy bérlakásépítési programba. Ez a szociális biztonság megteremtése.”

Hozzátette, jelenleg a fideszes polgármester olyan zöld területeteket parcelláz fel és engedi, hogy építsenek társasházakat rajta, amely területeket nem parcellázni, hanem óvni kellene.

Két alapelv mentén állítottam össze a programot, az egyik, hogy ami jól működik ma a kerületben, azt mi szeretnénk megtartani, a másik pedig, ami nincs, vagy rosszul működik azon szeretnénk változtatni – mondta Csizmazia Ferenc, aki beszélt arról is, hogy itt az ideje a változásnak, és annak, hogy új szemléletet vigyenek a kerület életébe. „A Fidesz mindent megtesz, hogy megtartsa ezt a kerületet. Jelenleg négy jelölt indul a polgármesteri székért, köztük két fideszes, az egyik egy civil szervezet jelöltjeként, mert azt gondolták, hogy ha mi is civil szervezettel indulunk, így ők is nagyobb esélyt teremtenek maguknak.”

Itt írtunk részletesen arról, hogy propagandalap főszerkesztőjétől a kavicsbánya tulajdonosig, álcivilek segítik a Fidesz kampányát a 16. kerületben. Valójában egy álcivil egyesület mögé bújva, a kormánypártnak kampányoló jelölteket indítottak az önkormányzati választásokon. A XVI. Kerületi Közösségi Egyesület polgármesterjelöltje az a Ferenci Zoltán, aki civilben a kerületi fideszes újság főszerkesztője, és aki korábban a kerület országgyűlési képviselőjéről, Vajda Zoltánról azt mondta: „Szatmárynak négy fia van, Vajdának három lánya. Ha már az ágyban nem tudott bizonyítani, megpróbálta behozni e hátrányt a közéletben – hátha ott majd tökösebbnek látszik..."

A XVI. Kerületi Közösségi Egyesület egy másik képviselőjelöltje az a Szücs Ferencné Piroska, aki Facebook oldalán nem is rejti véka alá, hogy a Fideszre fog szavazni, és nyíltan erre buzdítja a kerületieket. Május 27-én azzal a felirattal osztotta meg a nyilvántartásba vételét igazoló képet: „Hamarosan itt van a szavazás, Csak a FIDESZ”, majd még az is látható az oldalán, hogy a kerületi fideszes polgármesterrel, Kovács Péterrel, valamint a Fidesz főpolgármester-jelöltjével, Szentkirályi Alexandrával fotózkodik ölelkezve.

2006 óta a XVI. kerületben ugyanaz a polgármester van, aki nagyon beágyazott, de az utóbbi öt évben megmutatta, hogy fideszes pártkatona, aki a saját bevallása szerint is várta a pártközponttól a megfelelő válaszokat a kellemetlen kérdésekre – emlékeztetett Csizmazia Ferenc. (A XVI. kerület polgármestere 2021-ben azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy az akkori Fidesz-kongresszuson beszédében úgy fogalmazott, „lesznek kellemetlen kérdések, azokra is válaszolni kell tudni. Itt még várunk arra, hogy a Fidesz-központ majd megmondja, hogy mik a jó válaszok a kellemetlen kérdésekre, de kedves barátaim, ha meglesznek a válaszok, akkor meglesz a siker” – a szerk.)

Csizmazia Ferenc szerint a regnáló polgármester próbált egyensúlyozni a kerületi és a pártérdek között, de gyakorlatilag elfáradt. „Ő nem állt fel, mint Pokorni Zoltán, és most már csak pártközponti utasításokat hajt végre.” Beszélt arról is, hogy jelen van a Magyar Péter-féle jelenség a kerületben, viszont nem olyan nagy számban, mint ahogy a közvélemény-kutatások mutatják. „Új színt hozott a politikába, de fellelkesítette az ellenzéki szavazókat is.”

A kampány végéhez közeledve, az ellenzéki polgármesterjelölt elmondta, a nyertes sajtó helyreigazítási perek pénzeiből finanszírozta a saját plakátkampányát, de a fideszes jelöltnek még így is négy-ötszöröse van, emellett rengeteget rongáltak meg közülük. „A plakát fontos és szükséges kelléke egy kampánynak, ott kell lenni, nemcsak a Fidesznek.”

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.