Demszky Gábor: lelkiismereti okokból indítottunk adománykonvojt Ukrajnába
Budapest volt szabad demokrata főpolgármestere lelkiismereti kérdésnek tartja, hogy segítse a rászorultakat itthon és Ukrajnában is. Demszky Gábor volt az ötletgazdája annak az adománynak is, amelyet nemrég juttattak el a háború sújtotta szomszédos országba. Erről már beszélt a Hírklikken néhány napja megjelent interjúban Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője is. Ezúttal Demszky Gábort kérdeztük a karitatív konvoj létrejöttéről.
– A „zuhanyhíradó” szerint ön a fővárosi önkormányzattal a mai napig fennálló jó kapcsolatainak köszönhetően gondolt egyet és rákérdezett, volna-e egy porosodó generátor. Mi szüksége volt erre?
– Messzebbről indítanék. Én a Wesley János Főiskolán tanítom a harmadéveseket szociális munka szakon, ahova Iványi Gábor vett fel. Értelemszerűen heti rendszerességgel bejárok a Dankó utcába. A háború kapcsán eszembe jutott, hogy gyűjtenék részben magyarországi szegényeknek, részben kifejezetten Kijevbe eljuttatandó, jó állapotban lévő, felhasználható ruhákat. Ez olyan jól sikerült, hogy összegyűlt vagy fél tonnányi ruhanemű. Ezt a mennyiséget, amiben volt gyerek- és felnőttruha, téli holmik, cipő, sapka mindenféle, lényegében egyedül szétválogattam a helyszínen. Ez lett az alapanyag, ami csurig megtöltött egy szobát.
– De miként válik mindez kijevi adománnyá?
– Többször is beszéltünk Iványi Gáborral, hogy ebből juttatni kellene Ukrajnába is, ahol feltehetően ugyanolyan szükség volna a segítségre, mint a magyarországi szegényeknek. Gábor jelezte, hogy ő szívesen menne s vinné a begyűjtött ruhák fennmaradó részét, főleg, hogy a testvére, Iványi Miklós már járt kint, akkor nem került bele az én gyűjtésem. Egyik nap megállított az udvaron Gábor és megemlítette, ha nekem van kapcsolatom a fővárossal, jó lenne igénybe venni, mert kellene egy generátor. Így hát másnap bejelentés nélkül elmentem a Városházára, és elmondtam, mi is volna a kérés. Közben kiderült, hogy Karácsony Gergely az előtte való napokban már beszélt a kijevi polgármesterrel, Vitalij Klicskoval és így tudta, hogy szüksége volna generátorra, ha ebben segíteni tudnának.
– Miképpen valósult meg ezután a karitatív konvoj?
– Az történt, hogy azt az egy tonnás szerkezetet, a generátort, amit sikerült megkapni a fővárosi önkormányzattól, el kellett vinni Kijevbe. A szerkezetet a vízművek adta, a kérdés az volt, hogy ki viszi el. Itt szintén beúszott a képbe egy váratlan egybeesés. Említettek egy Takács Ferenc nevű hittérítőt, aki még Hagyó Miklóst s nem mellesleg az ország legismertebb bűnözőit is elkötelezett hívőkké térítette. Ajánlották, hogy hívjam fel. Ez megtörtént és mondta, hogy boldogan jön akár másnap indulhatunk. A mikrobuszát felajánlotta a generátor szállítására, s hozott vagy ötszáz Bibliát, amit a helyszínen szétosztogatott.
– Mennyire volt veszélyes az út?
– Annyiban mindenképpen, hogy a mikrobuszban nem lehetett rögzíteni a generátort. Na most képzelheti, mit jelentett egy flexibilis tonnás súlyú szerkezettel utazni a hosszú és hányatott úton. Kemény menet volt. De végül eljutott Kijev belvárosába, ott sikerült daruval leemelni és a tervezett használatra beiktatni. A delegáció pedig végiglátogatta Kijev környékét, az agglomerációt és a ruhaadományt a megfelelő helyre eljuttatta Iványi Gábor és a két testvére, Miklós és Tibor, aki Stockholmban él, ahol orvosként dolgozik, de ebből az alkalomból ideutazott, hogy az egyik mikrobusz pilótájaként szerepet vállaljon a misszióban.
– Felmerült-e, hogy újabb utat is vállalnak?
– Háromszor voltam ez ügyben a Városházán, de sajnos az a helyzet, hogy nincs újabb felajánlható generátor. Ezzel kapcsolatban Iványi Gábor próbál más vonalon eredményt elérni. A ruhagyűjtés változatlanul zajlik, egy újabb utat pedig tudomásom szerint még ez évben terveznek. Én szintén próbálok egy újabb utat megszervezni, ez az eddigi lehetőségeket tekintve, remélhetően januárban meg is valósul.
– Az Iványi Gábor vezette közösség hosszú ideje kíméletlen kormányzati pressziók alatt áll, mely közösségnek az elmondottak szerint Ön is része. Miként látja, hogy ennek ellenére, mégis képesek másokat is megsegíteni?
– Ebben benne van nagyon erősen az istenhitük, de legalább ilyen erősen benne van a SZETA (Szegényeket Támogató Alap – a szerk.) múltja. Részemről pedig, hogy amikor megválasztottak főpolgármesternek és a hajléktalanokat kidobták a Keleti pályaudvarról, elkezdtem egy szociális programot, ami végigkísérte a húsz éves tevékenységemet. Gáborék, ezt, most lelkiismeretük indíttatta küldetésként teszik, amiben közös elvek alapján vagyunk partnerek.
|
Amiről nem beszélnek, az nincs Demszky Gábor elmesélt egy régi történetet is, ami jól jellemzi az ukrajnai változásokat. – Sokszor tartottam előadást Kijevben, több konferencián is vendégeskedhettem. Egy ilyen eset 1990-ből a mai napig emlékezetes. Az egykori tanácselnökkel volt szerencsém találkozni, akit vagy megválasztottak már polgármesternek vagy nem, erre már nem emlékszem, de rendes kommunista volt. Említettem neki, hogy „nézd, mi Budapesten nagyon szívesen vendégül látnánk s kezelnénk a Csernobilban megsérült gyerekeket”. Elnézett a levegőbe a fejem felett. Erre még egyszer megismételtem, már tolmács nélkül angolul, hogy „polgármester úr, nem hallja, néhány tucat gyereket el tudunk vinni és meg tudjuk őket gyógyítani”. A reakció ugyanaz. A tolmács ekkor azt mondta, hogy „Csernobil itt, ebben a szobában nem létezik”. Tehát ez volt a „komcsi” mentalitás, amiről nem beszélünk, az nincs. Csernobillal nem foglalkoztak. Hasonló reakció fogadta egy kijevi, a magyarországi ’56-ról szól kiállítást is. Amikor bemutattuk, néma csönd fogadta. Senki nem írt róla, senki egy szót nem szólt róla. Arról volt szó, hogy akár a csernobili gyerekekről, erről sem akartak akkor tudomást venni. Azóta persze minden teljesen más, kicserélődött a garnitúra, a nyugathoz akarnak tartozni, felzárkózni. |
