Deutsch Tamás nagyon elégedett a magyar uniós elnökséggel

HírKlikk 2024. december 19. 11:15 2024. dec. 19. 11:15

Sikeres volt a magyar uniós elnökség, ezt még az Európai Parlament (EP) baloldali többsége is kénytelen elismerni – jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Deutsch Tamás azt mondta, a magyar elnökség rendkívül ambiciózus, az európai polgárok hétköznapjait érintő, a válságot megoldó programot fogalmazott meg. Majd egy évtizednyi mellébeszélés után képes volt őszintén szembenézni az Európai Uniót érintő válságtünetekkel – tette hozzá.

A képviselő kifejtette, az uniót migrációs válság sújtja, a tagországok gazdaságának versenyképessége hanyatlik. Elhibázott volt az EU reagálása az ukrajnai háborúra, különös tekintettel az a stratégia, amely a háború eszkalálását próbálta elérni és ezért katasztrofális következményű szankciós politikát valósított meg. Hozzátette: ez óriási mértékű energiaár-emelkedést és háborús inflációt okozott.

Emellett Brüsszel folyamatos háborúskodást folytat a szuverén tagállamokkal szemben, ez pedig megrepesztette az Európai Unió egységét – közölte a politikus.

Ezekkel a válságtünetekkel a magyar soros elnökség képes volt szembenézni, és olyan javaslatokat megfogalmazni, amelyek a megoldás lehetőségét foglalták magukba. Ezeket a javaslatokat a magyar elnökség meg is tudta valósítani - szögezte le Deutsch Tamás.

A legfontosabb eredmények között említette a politikus a versenyképességi megállapodás elfogadását, amely receptet kínál az uniós tagországok gazdasági válságának megoldására.

A képviselő történelmi sikernek nevezte Románia és Bulgária schengeni csatlakozását. Mint mondta, majd másfél évtizede „ragadt be" ez a folyamat. A csatlakozás nagy lépés az uniós egysége felé és nemzetpolitikai jelentősége is van az erdélyi magyarság szempontjából – mondta.

A magyar elnökség diplomáciai sikerének köszönhetően kimozdult a holtpontról a nyugat-balkáni bővítés folyamata. Albániával, Montenegróval, Koszovóval a csatlakozási tárgyalási fejezetek megnyitása, felgyorsítása segít abban, hogy végre közelítsük az Európai Uniót a kulturális Európához – hangsúlyozta Deutsch Tamás.

A magyar miniszterelnök a soros elnökségi feladatok ellátása mellett érdemi diplomáciai feladatokat tett az ukrajnai háborúban a fegyverszünet érdekében. Bár továbbra is a „háborús őrültek háza" jellemzi az unió döntéshozók gondolkodását, Orbán Viktor miniszterelnök az asztalra tudta tenni azt a kérdést, hogy Ukrajnában nem több fegyverre és pénzre van szükség a háború folytatásához, hanem azonnali fegyverszünetre és a béketárgyalások megkezdésére – mondta a politikus.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom