Diktátorsors
Egyszer minden történet véget ér, a diktátorok sorsa, hogy elbuknak. Mennek a levesbe. A szerencsésebbek távoznak maguktól, mert látják, hogy nincs tovább, a pökhendi öntelteket elküldik, ha nem veszik időben észre, hogy vége. Jönnek a trónkövetelők, az ifjútörökök, akik ugrásra készen várják, hogy az örök és megbonthatatlan Vezérrel történjen valami.
Egyelőre még diszkréten, a háttérben állva várnak a sorukra. Csak magukban motyognak az urak, ki nem mondanák hangosan, hogy miről álmodoznak. Mocskos, perverz álmaik a hatalomról szólnak, mert a hatalomnál nincs számukra izgatóbb. Az ő szemükben nem igazi férfiember, aki nem mer nagyot álmodni.
Egyszer majd borul a bili. Nem holnap, és még csak nem is holnapután. Addig még ott állnak a derék urak, egymás mellett, összeszorított fogakkal, behunyt szemmel. Egymás tökét markolják görcsösen. Így lett kitalálva a rendszer: én nem mondom el, amit rólad tudok, és akkor te is hallgatsz arról, amit rólam tudsz.
Sokat tudnak egymásról a derék urak, túlságosan sokat ahhoz, hogy megszólaljanak. Idővel persze lesz közöttük olyan, aki elszólja magát. Véletlenül, vagy azért, mert úgy érzi, hogy kimaradt valamiből. De ez még odébb van, addig a titok, titok marad.
János tudja Tóniról, hogy miből futja neki lakásra a Pasa Parkban, nyaralóra a Balatonnál, sokfős személyzetre ugyanott, hogy a feleségének, Cilinek ne kelljen bajlódnia a háztartással. János tudja, de nem mondja. Mert akkor Tóni is mondana valamit János millióiról, vadászatairól, kastélyáról.
Egy zártkörű klubról beszélünk, ahol mindenkinek van a másikról néhány szaftos története. Belépők a klubtagsághoz. Minél több a történet, annál gördülékenyebb a felvétel.
Egyszer biztosan eljön az igazság pillanata. Nem lesz szép pillanata az Magyarországnak, égzengés lesz és földindulás, amerre csak a szem ellát.
Most még senki sem szól, összetartja őket a közös rettegés. A félelem attól, hogy egyszer kiderül az igazság. Lehet, hogy mi, ma élők, akkor már nem leszünk, de legalább gyerekeinknek, unokáinknak megadatik, hogy hazatérjenek a messzi országokból.
Turistaként, természetesen. Rácsodálkoznak majd, hogy milyen csodás hely ez a Magyarország, és nem értik az őseiket: miért engedték, hogy szép hazájuk ilyen sokáig teli lehessen csúnyábbnál csúnyább történetekkel.
