Donáth Anna: Orbán már menekül

Harkai Péter 2021. szeptember 28. 19:51 2021. szept. 28. 19:51

Az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának képviselői magyarországi látogatásra érkeznek a hét második felében. Találkoznak többek között Varga Judit igazságügyi miniszterrel, Pintér Sándor belügyminiszterrel, Karácsony Gergely főpolgármesterrel, újságírókkal, civil szervezetek képviselőivel. A magyar miniszterelnök előre jelezte, hogy nem kíván találkozni a vendégekkel. A héttagú delegáció magyar tagját, Donáth Anna momentumos EP-képviselőt kérdeztük a látogatás várható részleteiről.

– Mi a jelentősége az EP-bizottság látogatásának?

– Azt kell látnunk, hogy a magyar jogállamisági vita egyre inkább éleződik Európában. Egyszerűen már nem lehet elmenni amellett, ami Magyarországon történik. Ezért az Európai Parlament még az előző évben úgy döntött, hogy ellátva ellenőrző funkcióját, a hetes cikkelyes eljárás megindítása után, további információkat gyűjt a magyar jogállamiság helyzetéről. Ennek keretében meghallgatja az érintetteket, és több fontos kormányzati és civil szereplővel is konzultál. A látogatás eredeti időpontját felülírta a koronavírus járvány, ezért kerül rá most sor. Azt se felejtsük, hogy az Európai Bizottság is belengette, elindítja a jogállamisági mechanizmust. És bár a mostani delegációt a LIBE szakbizottság és az Európai Parlament küldi, a delegáció által gyűjtött információkat a Parlament várhatólag közvetíti az Európai Bizottság felé is.

– Mi a tétje?

– A delegáció célja az, hogy a jogállam jelenlegi magyarországi helyzetéről kapjon átfogó képet. Az EP ezzel a delegációval is bizonyítja, hogy érdekli a magyar jogállamiság pontos helyzete, első kézből informálódik az érintettektől. Fontos hangsúlyozni, hogy a küldöttség programja kiegyensúlyozott, hiszen a programba minden egyes frakció javasolhatott programpontokat és meghívottakat. Az eredeti program magja még a COVID19 előtti időszakból származik, amikor a Fidesz a Néppárt tagja volt, és lényegesen azóta sem változott, hogy a Fidesz önszántából távozott a Néppártból és feladta tagságát a LIBE bizottságban.

– Milyen eredmény várható a konzultációtól?

– A Parlament az információ birtokában politikai nyomást tud gyakorolni a 7-es cikkelyes eljárásra vagy akár a jogállamisági mechanizmus kérdésében. Az itt összegyűjtött információk ráadásul a 2021-es jogállamisági jelentés kapcsán készített parlamenti jelentésben is fontos szerepet kaphatnak.

– Ön milyen témakörökre fókuszál, illetve hívja fel a figyelmüket?

– Szeretném, ha a küldöttség tagjai objektív képet kapnának a magyar kisebbségek helyzetéről, a médiapiac viszonyairól, valamint a hatalmat ellenőrizni és ellensúlyozni hivatott intézmények működéséről.

– Mennyi tudható arról, hogy milyen témákkal, kérdésekkel látogatják meg Varga Juditot, Pintér Sándort, Karácsony Gergelyt?

– Hogy a hét tagú delegációból rajtam kívül ki milyen kérdésekkel készül, tőlük kell megkérdezni. Én Varga Judittól és Pintér Sándortól is ugyanazt kérdezem, amit Orbán Viktortól: miért menekülnek a Pegasus lehallgatási botrányt érintő kérdések elől? Karácsony Gergellyel pedig az önkormányzatok helyzetéről érdemes beszélni.

– Mely médiumokkal és civilszervezetekkel terveznek konzultációt, milyen témákban?

– Úgy gondolom, sikerült kiegyensúlyozni a programtervet, hiszen a küldöttség programjának összeállításánál minden egyes fideszes javaslatot elfogadtunk. És azután sem változott a program, hogy a Fidesz önszántából távozott a Néppártból, és feladta tagságát a LIBE bizottságban, amely a küldöttséget szervezi. Nem csak Varga Judittal és Pintér Sándorral találkozunk, de az ellenzéki pártok vezetőivel is. Beszélni fogunk az RTL Klub és az Átlátszó képviselőivel, ahogy a 888 és a Magyar Hírlap munkatársaival is.

– Mit jelent(het), hogy a magyar miniszterelnök – némileg udvariatlanul – már előre lemondta a találkozót, mire következtethetünk ebből?

– Hogy menekül.