„Egy jelölt, egy lista, közös program” – az MSZP elnöke szerint, ezzel győzhet az ellenzék
„Az ellenzéknek egyesítenie kell erőit, s ebben a szövetségben baloldali, liberális és centrumpárti erőknek egyaránt helyük van. Nem egymással kell vetélkednünk, mert közös ellenfelünk a Fidesz, és 2022-ben kormányváltást sőt, korszakváltást akarunk” – írta ma megjelent cikkében Tóth Bertalan.
A Népszavában megjelent írása kitér arra is, hogy ehhez közös miniszterelnök-jelöltre, minden körzetben – akár előválasztások útján kiválasztott – egy közös ellenzéki jelöltre, egy közös listára, és a Jövő Köztársaságának közös programjára van szükség:
„Az ön- és közveszélyes kanyarban előzés, és az önhitt, lekezelő politika helyett, az ellenzéknek egy gyökeresen más hatalom- és államfelfogást, egy teljesen más szociális modellt kell közösen kidolgoznia. Azt kell elérni, hogy a lehető legkisebbre csökkenjen azok száma, akiket a hatalom anyagi függőségben tart. Az ilyen kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek ugyanis nem képesek megvédeni a demokráciát.”
Véleménye szerint, minderre van remény, amit fényesen bizonyít a sok-sok ellenzéki sikert hozó önkormányzati választás, illetve az áttörésre adott, kapkodó kormánypárti reakciók sokasága. Arra is figyelmeztet, hogy a hatalom előre próbál menekülni, amikor az egyetemeket, a kulturális intézményeket kormányközeli alapítványokba kényszeríti.
„Nem kis feladat, de hiszem, hogy felelősségteljes hozzáállással, a közös cél érdekében, egyetértésre tudunk jutni – mert a legfontosabb célunk: a szélsőséges jobboldali populista, vezérelvű fideszes uralom leváltása, és egy igazságos, szabad, szolidáris és zöld köztársaság létrehozása” – írta szombati elemzésében Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.