Egy nyakpántot és a vezérigazgató szép szavait kapták a MÁV dolgozói karácsonyra

HírKlikk 2024. december 19. 11:30 2024. dec. 19. 11:30

A kártyán szereplő szöveg alapján a nyakpánt jelkép, ami „arra emlékeztet minket a mindennapokban, hogy összetartozunk”.

„Munkájuk és elkötelezettségük” elismeréseként a MÁV összes dolgozója névre szóló karácsonyi csomagot kapott, benne egy darab nyakpánttal és a vezérigazgató ünnepi köszöntőjével – írja a 444.

A portál szerint a több mint 1200 foglalkoztatottnak elküldött kártyán többek között az áll:

Hamarosan eddigi legnagyobb mérföldkövéhez érkezik a vállalatcsoport integrációja: 2025. január elsejével létrejön a nemzet közlekedési vállalata, a MÁV-csoport. (..) A belépőkártyáinkhoz készített új nyakpánt jelkép. Mégpedig arra emlékeztet minket a mindennapokban, hogy összetartozunk”. De a vezérigazgató arra is kitért, „összeköt bennünket a hivatástudatunk, a szakmánk szeretete és a közös célunk: mozgásban tartani Magyarországot és segíteni az embereknek eljutni a célállomásaikhoz.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom