Életek kerülhetnek veszélybe, ha négy intenzíves betegre csak egy ápoló jut

HírKlikk 2021. november 14. 11:15 2021. nov. 14. 11:15

„Ha négy betegre kell ügyelnie egy nővérnek az intenzíven, az az emberi életet kockáztatja” – fogalmazott rendkívül élesen Falus Ferenc, korábbi tiszti főorvos.

A szakember így értékelte Kásler Miklósnak azt az eheti utasítását, amely szerint a kórházakban egy koronavírusos betegeket ápoló, 20 fős intenzív osztályon, műszakonként egy szakorvos, egy orvos és öt ápoló dolgozzon. Vagyis egy ápoló négy betegre figyel majd. A volt tiszti főorvos az RTL Híradónak szombaton azt mondta: szerinte békeidőben egy intenzív ágyra, egy műszakban, egy nővérnek kellene ügyelnie, szélsőséges esetben pedig legfeljebb kettőre. 

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő is úgy látja: ha egy orvosra húsz intenzíves beteget bíznak, és mindet egyformán akarja ellátni, akkor mind a húsz beteg meg fog halni, mert a feladatot lehetetlen teljesíteni. Az orvosok így abban a helyzetben találhatják magukat, hogy dönteniük kell: kire fordítsanak időt, kinek nagyobbak a túlélési esélyei. 

Az RTL Híradója emlékeztetett arra is, hogy egyre nagyobb a terhelés a kórházakon. Egy hét alatt 1500-zal nőtt az ápolásra és 143-mal a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma. 

A kormányinfón viszont Gulyás Gergely azt hangoztatta, hogy kapacitások mindenhol rendelkezésre állnak, ellátási zavar, illetve veszélyhelyzet sehol sem fenyeget.

Az RTL-nek nyilatkozó szakemberek elmondták: míg a járvány előtt 1100 intenzíves ágyon rendszerint 700 beteget ápoltak, addig most, az emberi erőforrások minisztere, csak a koronavírusos betegek számára, 1200 ágyat kért. Így háromszor annyi súlyos beteget kell ellátniuk az ápolóknak, miközben az elmúlt években több ezer ember hagyta el az egészségügyi pályát.

Az Emberi Erőforrások minisztériuma szerint egyelőre van még kapacitás és minden betegnek biztosított az ellátása. Azt ugyanakkor nem cáfolták, hogy a Szent János Kórházban csak akkor tudják megfelelően ellátni a koronavírusos betegeket, ha segítséget kapnak.

Forrás: RTL