Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe három embert Szabolcsban

HírKlikk 2024. október 21. 17:20 2024. okt. 21. 17:20

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök három embert, akik egy 17 éves lányt kényszerítettek hónapokon át prostitúcióra – közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

Mint írták, a fiatal lány elszökött otthonról, majd megismerkedett az 59 éves ajaki férfival és annak 23 éves élettársával, akik kihasználva, hogy a lánynak nincs hol laknia, rávették, hogy lakjon náluk és ott végezzen prostitúciós tevékenységet.

Ajaki otthonukban a lányról pornográf képeket készítettek, amelyeket a szexhirdetésekhez használtak fel, a lány pedig pénzért szexuális kapcsolatot létesített az erre jelentkezőkkel. Keresetét azonban teljes egészében elvették tőle és életük finanszírozására fordították – ismertették.

A lány többször jelezte, hogy nem akarja folytatni, ezért sokszor megverték és fenyegették, folyamatos felügyelet alatt tartották, mobiltelefont is csak ellenőrzés mellett használhatott, így nem volt lehetősége segítséget kérni vagy elmenekülni.

Időközben a férfi 27 éves nevelt fia is odaköltözött és a lányt – családtagjaihoz hasonlóan – kihasználta, prostitúcióra kényszerítette, ha pedig nem engedelmeskedett, megverte.

A sértettnek végül sikerült elszöknie, a rendőrségre ment és vallomást tett.

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói kezdeményezték az őrizetbe vett három gyanúsított letartóztatását, vallomást egyikük sem tett. A nyomozók a vagyonvisszaszerzés érdekében két autót és berendezési tárgyakat foglaltak le a gyanúsítottak otthonában – olvasható a www.police.hu oldalon.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom