Erre (is) kellett a felhatalmazási törvény 1. –  Eltitkolt, örökre szóló rendkívüli intézkedések is történhettek

„A járvány elmúlik, de nem biztos, hogy a rendelkezések is elmúlnak” – véli Bárándy Péter, aki szerint „egy áttekinthetetlen helyzetet öröklünk, amelyben a most következő rendelkezésektől függ, hogy a veszélyhelyzet alatti, a jogrendszert alapjaiban átrendező rendelkezések közül melyek maradnak meg”. A volt igazságügyi minisztert, jogász szavaiból az derül ki, hogy a kormány visszaélt a lehetőségekkel. Ráadásul a kormány eltitkolható, örök időre szóló rendkívüli intézkedéseket is hozhat, s „ki tudja, mit csináltak?”. Talán még ennél is súlyosabb, hogy „Orbán vérében van: ami hatalmat, cselekvési lehetőséget  egyszer megszerzett, attól  vissza nem lép”. Meggyőződése, hogy ez az egész egy kísérlet volt arra, hogy  hosszú időn át megtartsa ezeket a most megszerzett jogosítványokat, s a kísérletről külső kényszerre volt kénytelen lemondani. „A rendkívüli felhatalmazás csakis a hatalomgyakorlás szempontjából kellett Orbánnak. Ez egy ilyen kísérlet volt a részéről” – állítja Bárándy, aki a pénzt, a százmilliárdokat nem nevezné plusz motiváló erőnek, mivel „az nem külön indok, hiszen tudjuk: a hatalom és a pénz mindig összeér”.

– Hogyan igazolódtak, váltak be vagy sem a félelmek attól, hogy a rendeleti kormányzást-veszélyhelyzetet Orbán saját uralmának az erősítésére használja ki?

– Kezdjük talán másként. Mert ahogy sokunknak magával a veszélyhelyzet elrendelésével és a felhatalmazási törvény meghozatalával is komoly fenntartásaink voltak, úgy a jelek szerint, a megszüntetése is megkérdőjelezhető. Az egész beágyazottsága már elve téves információkat tartalmaz, hiszen most azt mondta a miniszterelnök, hogy egy előterjesztést tesz a parlamentnek, amely szerint visszaadja a jogköröket. Ám az igazság az, hogy az alaptörvény arról intézkedik, hogy a veszélyhelyzetet a kormány rendeli el és a kormány szünteti meg. A parlamentnek nincs sem joga, sem kötelezettsége erre.

– Eltekintve ettől az „apróságtól”, eleve sokan mondták az első pillanattól kezdve, hogy nincs is szükség ilyen jogosítványok megadására. Most, hetekkel, hónapokkal később, hogyan látja, igazuk volt?

– Visszatekintve, beigazolódtak ezek a vélemények és félelmek. Ennek a különleges jogrendnek az örvén, ugyanis nem csak a járvány elhárítására szükséges intézkedéseket hozták meg, hanem olyan normaalkotásokba fogtak  – mert jogalkotásnak azért nem mondanám – , amelyeknek a járványhoz az égadta világon semmi közük nincs.

– Visszaéltek tehát a megszerzett jogosítványukkal?

– A járványelhárításhoz képest, diszfunkcionális jogalkotás folyt, mégpedig két ellenőrizhető és egy számomra nem ellenőrizhető csatornán. Egyrészt a törvényhozásban, másrészt a kormány rendeleteivel, harmadrészt pedig rendkívüli intézkedésekkel, amelyekről azonban semmit nem lehet tudni, még azt sem, hogy születtek-e ilyenek vagy sem.

– Vegyük ezeket sorba. Hogyan látta a parlamenti törvényalkotást?

 – Ami tény: működött a parlament, valamilyen módon. Ezt azonban nagyon nehéz lesz pozitívumként értékelni – bár persze hivatalosan erre történnek hivatkozások. Nos, ez a felemás módon működő parlament egymás után fogadott el – általában éjszakai előterjesztésre – áttekinthetetlen, a normavilágosság követelményének természetesen eleget nem tevő salátatörvényeket. Megjegyzem, már maga a salátatörvényi lét sem egyeztethető össze egy állam jogszerű működésével, hiszen a lehető legkülönbözőbb területeket érintik a benne foglalt rendelkezések, például a büntetőeljárástól kezdve, bizonyos tulajdonváltozásig. Összefüggésbe nem hozható területeket érintő, kapkodó, rossz minőségű, rosszul beágyazott jogalkotás zajlott a Parlamentben – hogy mást ne mondjak, ezek a rendelkezések nem igényelték volna, hogy éjszaka terjesszék elő és másnap reggel már vitatkozzanak róla. Formailag, hangulatilag, tartalmilag, jogtechnikailag – értem ez alatt  a normavilágosságot ­– csak összesöpörtek ezek  a salátatörvények. Ahogy Majtényi László mondta a 168 órának: még salátatörvénynek sem lehet mondani, inkább mosléktörvény, hiszen „A saláta ugyanis azt jelenti, hogy valaki egymáshoz harmonikusan kapcsolódó elemeket illeszt össze, a moslék viszont egymáshoz abszolút nem illő elemek kevercse.” 

– Rendben, nincs  túl jó véleménnyel a parlamenti törvényalkotásról. Persze meglepődnék, ha a kedvezőbben ítélné meg a kormányrendeletek minőségét és tartalmát.

– Ugyanaz a bajom a kormányrendeletekkel is. Attól, hogy kormányrendelet, s hogy különleges jogrenden belül hozzák létre, még meg kellene lennie a normavilágosságnak.

– Segítsen nekem, laikusnak, mit értsünk normavilágosság alatt?

– Azt is, hogyan értelmezhető egy-egy mondata. Mondok példát erre: bejelentették a  budapestiek fővároson kívüli mozgásának a szabályait. Szegény rendőrök jóhiszeműen bírságoltak, mert nekik úgy fordították le a rendeletet, hogy az itteni lakosok nem hagyhatják el a városhatárt, merthogy a kormány szóvivő asszonya ekként nyilvánította ki annak tartalmát. Ám utána Gulyás Gergely közölte, hogy erről szó sincs. Ez közismert példa arra, hogy milyen a normavilágosságuk ezeknek a rendeleteknek. Megjegyzem, a normavilágosság alkotmányos követelmény....

– „Csak” ez lenne velük a baj?

– Sajnos nem,. Ugyanaz a gond velük, mint a törvényhozásban alkotott több jogszabállyal is: rengeteg olyan dolgot érintenek, amelyek kizárólag a hatalom megszilárdítását célozzák. Vegyük a gödi példát (Megegyzés.: kormányrendelettel  különleges gazdasági övezetet alakítanak ki, a Samsung által fizetett helyi iparűzési adót elveszik az önkormányzattól, amely „véletlenül” október óta ellenzéki irányítású ).  Apám mondásával élve: „adok egy aranybarnára szívott tajtékpipát” annak, aki a józan ész bevezetett szabályai alapján, meg tudja magyarázni, hogy mi köze van ennek a járvány elhárításához.

– És mi a csuda az a bizonyos harmadik, Ön által „ellenőrizhetetlen csatornának” minősített jogalkotási forma?

– Egy tökéletesen földeríthetetlen útja a kormányzati cselekvésnek. Az alaptörvény 53. szakasza említi, hogy a veszélyhelyzet idején, a kormány rendeleteket alkothat és rendkívüli intézkedéseket hozhat. Ez utóbbiakról, a rendkívüli intézkedésekről azonban a továbbiakban hallgat az alaptörvény, és nem szól az idei XII., azaz a  COVID-törvény sem. Tehát a rendkívüli intézkedések tartalma sem meghatározott, miként az sem, hogy a rendkívüli helyzet idején hozott intézkedéseknek mi legyen a jövője. Ezek az örök időre szólnak, hiszen sem eredeti, 15 napos határideje nem volt és nincs, sem olyan rendelkezés nincs az az alaptörvényben, ami a kormányrendeletekre vonatkozik, mármint, hogy megszűnik a hatályuk akkor, amikor a veszélyhelyzetet megszünteti a kormány. Mindezt csak említés szintjén kezeli, mármint meg vannak említve, hogy léteznek, de hogy mi a sorsuk, arról hallgatnak. S arról is hallgatnak, hogy ezeket az intézkedéseket mennyire kell nyilvánosságra hozni. Megismerhetetlen – legalábbis általam biztosan nem volt megismerhető –, hogy éltek-e ezzel az alaptörvény által biztosított lehetőséggel, vagy nem. Ki tudja, hogy mit csináltak?

– Kérdés persze, hogy általában lehet-e tudni, mi kell legyen a sorsuk a veszélyhelyzet alatt hozott rendeleteknek? Annyit persze tudunk, hogy – amint kormányzati részről többször elhangzott már – nem fognak mindent „visszacsinálni”.

– A veszélyhelyzet fennállása alatt született kormányrendeletek alaptörvény szerinti érvényessége és hatályosulása 15 nap, ezután – az alaphelyzetben – a parlament jóváhagyásával meghosszabbítható. A koronavírus elleni védekezésről született 2020. évi XII. törvény ezt változtatta meg oly módon, hogy ezeknek a kormányrendeleteknek nincs ilyen határidejük. Persze az alaptörvény értelmében, hatályukat kell veszíteniük legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnésével. Igaz, arról is intézkedik, hogy a parlament előbb is megszüntetheti ezeknek a hatályát. Ezzel természetesen nem élt a parlament.

– Magyarra lefordítva: Ön szerint mégiscsak velünk maradnak ezek a most hozott jogszabályok, indukált változások, stb. a jövőben, a járvány megszűnése és a veszélyhelyzet végezte után is?

– Attól, hogy  a veszélyhelyzetet megszünteti a kormány, attól még ezeknek a kormányrendeleteknek a tartalma – igen zavarosan ugyan, de – továbbra is fennmaradhatnak. Hiszen mi van olyankor, ha tulajdonváltozást idéztek elő egy ilyen rendelettel – ahogy például a Kartonpack esetében tették? A társaság tulajdonosi struktúrájának megváltoztatásával új vezetést neveztek ki, így tehát hiába szűnik majd meg az alaprendelkezés hatálya, attól a helyzet fennmarad olyannak, amilyenné alakították a veszélyhelyzet örvén.

– A kérdés tehát jogos? Valóban beigazolódtak-e félelmek, hogy a járvánnyal össze nem függő, ám a kormány számára valamilyen okból fontos változások végrehajtására használják ki a felkínálkozó vagy kialakított lehetőséget? Ahogy az Ön által példaként említett Kartonpack esetében, a tulajdonosi szerkezetet érintő, régóta húzódó kérdést oldottak meg a saját érdekük szerint?

– Hát igen. Egy áttekinthetetlen helyzetet öröklünk, amelyben a most következő rendelkezésektől függ, hogy a veszélyhelyzet  alatti, a jogrendszert alapjaiban átrendező rendelkezések közül melyek maradnak meg. S persze nem tudhatjuk, mik lesznek a következő rendelkezések. Attól tartok, hogy a Kartonpackban kialakult helyzet is megmarad, a Gödre hozott rendelet szintén – miként a törvényhozás által hozott jogszabályok, továbbá a kormányrendeletek jelentős része tartalmilag szintén megmarad. És attól is tartok ­– ismereteim erről persze nincsenek, de ez nem az én hibám –, hogy  a rendkívüli intézkedések is tartalmaznak még meglepetéseket, amelyekről földi halandónak nincs tudomása.

– Azaz Orbán maga adta meg a frappáns választ azokra az aggodalmakra, hogy vissza akar élni a járvány adta körülményekkel?

– Így van. Igen frappáns választ adott. Tulajdonképpen semmi szüksége nem volt rá, megvolt a kétharmada, és meg is maradt. Az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy így is tud működni a Parlament. Akár élőben, akár elektronikus úton – ahogy egyébként erre számos példa van a világban. De hát eddig is azt csinálhattak, csináltak  az országban, amit csak  akartak. A különbség pusztán annyi, hogy némi vitának látszó zajongás van a parlamentben – vagy még az sincs.

– Miért csinálta akkor?

– Véleményem szerint, egyrészt tartott attól, hogy valami miatt, ebben az időben – ami egy váratlan helyzet – megszűnhet a kétharmada, ami amúgy is a kés élén táncol.

– És miért szünteti most mégis meg?

– Mindig azt látjuk, hogy ennek a politikai hatalomnak az a természete, hogy állandóan méri, vizsgálja, meddig mehet, mi az, amit keresztül tud még vinni, s úgy tűnik, hogy a rendeleti kormányzás fenntartásának megítélése nemzetközileg, s nem különbül az Európai Unión belül olyan retorziókat váltott ki, amelyek erejére talán Orbán sem számított. Ezért állt el attól, hogy határidő nélkül folytassa a rendeleti kormányzást.

– Mire alapozza, hogy Orbán – eredeti szándéka ellenére – hátraarcot csinált?

– A tömeges bevándorlásra tekintettel elrendelt rendkívüli helyzetet kihirdetése, 2015 óta mindig meghosszabbítják azt, annak ellenére is, hogy – az egyébként általuk megállapított – feltételei nem állnak fenn. Orbán vérében van: ami hatalmat, cselekvési lehetőséget egyszer megszerzett, attól  vissza nem lép. Meggyőződésem, hogy ez kísérlet volt arra, hogy  hosszú időn át megtartsák ezeket a jogosítványokat, s szintén meggyőződésem, hogy külső kényszer váltotta ki azt, hogy lemondani kényszerültek erről a kísérletről. Megjegyzem: más jogterületeken a szankciók elmaradásához vezet, ha az önkéntes – tehát külső kényszer nélkül – történik. Ez esetben nem ez volt a helyzet.

– Akkor most tulajdonképpen örülhetünk annak, hogy legalább ennyivel beljebb vagyunk?

– Van még baj azért. Szintén meggyőződésem, hogy a zsigerekben, a hatalomgyakorlásban megmarad annak a lenyomata, hogy ha egyszer meg lehetett szerezni ezt a hatalmat, akkor miért ne lehetne újból szert tenni rá. Ha példa van rá, akkor ugyanis nem példátlan.

– Vissza lehet-e csinálni azt, amit ez alatt a nem egészen három hónap alatt csináltak? Merthogy rengeteg negatív hatásuk van az intézkedéseiknek, akár társadalmi, akár szociális, akár gazdasági vetületet nézünk.

– A járvány elmúlik, de nem biztos, hogy a rendelkezések is elmúlnak.

– Legyünk pesszimisták?

– Én sokat csalódott optimista vagyok. Nem pesszimizmus ez, de a tapasztalat azt mutatja, hogy amikor a hatalomgyakorlás korlátainak a feloldására találnak valamilyen módot, akkor azzal élnek is.

– Ön szerint, milyen változtatásokhoz fognak ragaszkodni? Mit fognak fenntartani?

– Attól tartok, hogy a lényegi dolgokon nem változtatnak. Nem véletlenül nem mondtam példákat...

– Én azért mondanék. Olyanokra gondol vajon, mint a demokrácia, a szólásszabadság, a sajtószabadság csorbítása; az önkormányzatiság gyengítése; a nagy lenyúlások: például Göd, és a különleges gazdasági övezetek; a régi viták erőszakos lezárása, mint a Kartonpack esetében láthattuk; az átláthatatlanul osztogatott milliárdok és milliárdos bizniszek a Mészárosoknak, Tiborczoknak és általában a NER-oligarcháknak;  vagy  éppen a korrupciógyanús beszerzések külföldről, a fürkészek kiröpködése nyomán; s persze a rendőrállam irányába tett lépések, mint az adataink hozzáférésének a biztosítása a szolgálatok számára?

– És a sort még lehetne folytatni... Ezeket előreláthatóan nem csinálják vissza. De hát tudtuk előre, hogy a járványt nézve, nem volt szüksége a rendkívüli felhatalmazásra Orbánnak. Megvolt a kétharmaduk, a parlamenti cselekvés birtokában voltak és maradtak, s így biztosítani lehetett a parlamenti működést – ahogy egyébként járványok és még háborúk idején is biztosítani lehet. Az egészségügyi törvény pedig biztosította számukra a járvány felszámolásához szükséges új jogosítványok megszerzését is. A rendkívüli felhatalmazás csakis a hatalomgyakorlás szempontjából kellett Orbánnak. Ez egy ilyen kísérlet volt a részéről.

– És a pénz? A százmilliárdok? Az nem volt számára motiváló erő a hatalomgyakorlás mellett?

– Az nem külön indok. Tudjuk ugyanis: a hatalom és a pénz mindig összeér.