Európa ünnepe előtt és után
Május elsején húsz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz, és a magyar hivatalosság hallgatása ellenére is ünnep nekünk ez a nap. Április utolsó hétfőjén Maastrichtban vitáztak az egyes európai pártok kontinens szintű listavezetői (akik közül elvben kikerül majd a Bizottság elnöke, ha pártja megnyeri a választást). Május 9-e a hivatalos Európa-nap, egy hónappal később pedig Magyarországon is sor kerül az ötödik európai választásokra. Ezek mindenütt erősen a belpolitikáról szólnak, hiába az Európai Parlament tagjait választják meg.
Hazánkban összefonódik a választások bel- és külpolitikai tétje. Miután a Fidesz még keresi a helyét az európai politikai palettán, az eredmény nem csak saját európai befolyását határozza meg, hanem az európai politikára is hatással lehet. A vita egyik legnagyobb újdonsága ugyanis ahhoz a pártcsoporthoz kötődik, amelyik jelen se volt: az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), a – várhatóan legerősebb – Európai Néppárttól (EPP-től) valamivel jobbra álló csoport nem küldött képviselőt a vitára, mert szerinte a csúcsjelölti rendszernek nincs értelme, de a néppárti bizottsági elnököt megkérdezték, hogy kizárja-e az együttműködést velük. Von der Leyen azt mondta, hogy hozzáállása az ECR-hez attól függ, mekkora lesz a létszámuk és kik lesznek benne. A vitától függetlenül a bizottsági elnök egy nagyon barátságos üzenetet küldött a magyaroknak csatlakozásunk 20-ik évfordulójára, de ettől még valószínű, hogy arra is gondolt, az oroszbarát és egyébként is kerékkötő magyar kormánypártot is magába foglaló frakcióval nehezebb lenne jó kapcsolatot kialakítani. Márpedig Orbán Viktor az ECR-be törekszik, a hozzá közelebb álló, de jobban kirekesztett szélsőjobb helyett. Ezért a Fidesz esetleges gyenge szereplése nem csak belföldön gyengíti a helyzetét, hanem az európai politika jobbratolódását is fékezheti. Ez egy erős érv a részvétel és valamelyik ellenzéki pártra szavazás mellett.
De ha nem a Fidesz, akkor ki? Magyarország európai befolyása szempontjából főleg az a kérdés, hogy milyen kulcspozíciókat kapnak az egyes frakciók magyar tagjai a parlamentben. Az elmúlt ciklusban mind a DK, mind a Momentum jó pozíciókat kapott, talán megelőlegezett bizalomként is. Valószínűleg ezek a pozíciók is hozzájárultak ahhoz, hogy várhatóan elindulnak a közvetlenül felhasználható uniós források, többek között Budapestre.
A DK a szocialistákhoz, a Momentum a liberálisokhoz tartozott, és ez várhatóan nem is fog változni – hacsak egy párbeszédes képviselő nem ül be a zöldek frakciójába. Aki tehát még mindig nem döntött, annak érdekes lehet azt is megnézni, hogy az európai színtéren mit képviselnek az egyes pártok, amiről az említett maastrichti vita három területen: a klímavédelemben, a kül- és biztonságpolitikában (amelynek keretében a bevándorlásról és a külföldi kenőpénzekről is szó esett) és a demokrácia működésében megmutatta, mit is szeretnének elérni. A szocialisták csúcsjelöltje, az eddig szociális biztosként működő luxembourgi Nicolas Schmit elhalványult főnöke, a néppárti von der Leyen mellett, nem hozta fel eredményeit (többek között az európai minimálbérszabályozás elérését) sem. Biztonság, jobb munkahelyek, együttműködés a mezőgazdasági termelőkkel a klímacélok elérésében, lezárás a szélsőjobb irányában – voltak a kulcsszavai. A liberális Strack-Zimmermann keményen ostorozta azokat a tagállamokat, amelyek gátolják az előrehaladást akár a klímacélok elérésben, akár a külpolitikában, de nem jött elő új gondolatokkal. A leghatásosabb a zöld Bas Eickhout volt, a zömmel fiatalokból álló közöség rokonszenvét is ő vívta ki leginkább, nem csak a környezetvédelemre, hanem szociális célokra is utalt és elképzeléseket is felhozott.
A vita egyébként (angol nyelven) itt megtekinthető, érdemes megnézni és eldönteni, kire érdemes szavazni június 9-én.
Szabó S. László
