Ezt a videót akarta Soros György eltüntetetni
|
2017. június 1. 09:43
2017. jún. 1. 09:43
Nyíltan beszélt amorális tevékenységéről Soros György egy interjúban. A csaknem húsz évvel ezelőtti felvételen a milliárdos egyebek mellett arról is vall, hogy zsidóként nem esett nehezére végignézni, ahogy társait elhurcolják, vagyonukat pedig elkobozzák. A felvételeket az Echo Tv szerette volna megvásárolni a CBS-től közel 10 millió forintnak megfelelő dollárért, a csatorna azonban az utolsó pillanatban visszalépett. Soros György már többször is megpróbálta eltüntetni az ominózus interjút.
"Nem érzem magam bűnösnek azért, mert erkölcstelen tevékenységekben is érintett vagyok, ezeknek egyébként sincs semmi közük a bűntudathoz" - ezt mondta Soros György egy csaknem húsz évvel ezelőtti interjúban. A CBS csatorna 1998-ban készített riportjában a magyar származású amerikai milliárdos kendőzetlenül beszél életfilozófiájáról.
"Nem vagyok tekintettel a lépéseim szociális következményeire"
Pénzt akarok keresni, ezért nem lehetek és nem is vagyok tekintettel a lépéseim szociális következményeire - mondta Soros György az interjúban, majd arról is beszélt, hogy pénzügyi vállalkozásaival kapcsolatban általánosságban véve nem tartja helyénvalónak az erkölcsösség kérdését.
Ezt a beszélgetést a CBS ma már eltitkolná, a csatorna ugyanis korábbi közlésével ellentétben nem hajlandó eladni a felvételt az Echo TV számára - erről írt a Magyar Idők. A cikk szerint az Echo Tv egy évre szerette volna megvenni az adásjogot, és kezdetben úgy tűnt, hogy a CBS 35 ezer dollárért cserébe hajlandó eladni a Soros-interjú négy percét.
Soros György megpróbálta töröltetni az ominózus interjút
Az amerikai televízió már elsőre is a megszokottnál részletesebb tájékoztatást kért a keretül szolgáló műsor jellegéről, és az interjú kontextusáról, ám amikor az Echo Tv ismertette a tizenöt perces dokumentumfilm tervezett tartalmát, az amerikaiak belső okokra hivatkozva mégsem adták el a jogdíjat. Sajtóhírek szerint Soros György korábban az online videomegosztó portálokról is megpróbálta töröltetni az ominózus interjút, a felvétel azonban az interneten továbbra is elérhető.