Farhát és más dolgok

Odze György 2022. január 15. 15:00 2022. jan. 15. 15:00

Szegény csirkefarhát, amelyik a magyar húslevesek kihagyhatatlan alkotórésze, most megint a politikai háborúskodás főszereplője lett, pedig tulajdonképpen semmi köze sincs ahhoz, ami mostanában Magyarországon történik.

A Fidesz – vagy az én szóhasználatomban a NER – módszeresen kiépített hatalmi rendszere és aktív propagandaháttere tizenegy éve lényegében semmiféle előrelépést nem képes felmutatni azon kívül, hogy aprólékos figyelemmel felépítette a felső tíz- vagy százezer támogatója ragyogó életét. Ennyi történt. Hogy mi lesz a négy millió, szegénységküszöb környékén élő emberrel, a meggyötört és a „jól működő” egészségügyben dolgozó kórházi- és háziorvosokkal, a pedagógusokkal, az tulajdonképpen nem számít. Ez a tizenegy év plakátokról, jelmondatokról, a múlt meghamisításáról, átnevezésekről, magyarkodásokról, nemzetieskedésekről szólt. Méltatlan alakok kerültek vezető helyekre, akiknek az előre kiadott tézisekben megírt szerepek szerint szidni kellett Gyurcsányt, Bajnait és a liberális gonoszokat, a szemétbe lehet dobni írói alkotásokat, amelyek nem rímelnek az ál-hazafias szövegekkel. Neves filmrendezők vannak tiltólistán, de ha valaki Szent Erzsébet magyar kötődéseiről írna zenés játékot, rögtön megkapja a kért százmilliókat. A központi média – beleértve a szinte teljes vidéki újsághálózatot – erre ment rá. A Hír TV-ben naponta, különböző vitaműsorokban szinte gúnyosan, és okoskodva bólogatva emlegetik Gyurcsányt, „ja, hát kilövette a polgárok szemét.”. Átkozzák Brüsszelt, amelyik fenntartja a rossz hatékonysággal működő és a fennhéjázó, „szuverenitását védő” magyar gazdaságot.

És ebbe a dologba cseppent bele a héten a farhát, de nem, mint húsleves-elem, hanem mint politikai szereplő. „Kapjanak valamit a szegények is” – ez lehetett a döntés mögött, mert már néhány éve, jelképként – mert csakugyan olcsó – került az élősködő nyugdíjasokkal egy gondolati körbe. Sok éve hangzott el először a „farhátzabáló öregek” kijelentés, majd – talán sokan elfelejtették már, pedig nem is olyan régen – 2019-ben a Jobbik média-tanácsadója „far-hát-kommandó”-ként jellemezte a nyugdíjasokat, akik ráadásul „egész nap otthon ülnek és várják a csodát.” Szegény farhát, már akkor belekeveredett.

Ez a történet azonban még annál is szomorúbb. Több hónapja vagyunk egy inflációs spirálban, amivel szemben a kormányzat tehetetlen, feltehetően azért is, mert a NER-fiúkat és lányokat a piaci árak nem foglalkoztatják. Az inflációnak megvannak a maga pontos okai, ahogyan a piaci árképzésnek is, el lehet olvasni Csaba László kiváló közgazdász véleményét, annál jobban nem lehet azt megfogalmazni. Sok mindenért lehet hibáztatni a vírust, ám az elszórt milliárdokért, a feketén megkötött üzletekért, a raktárakban porosodó ál-lélegeztetőkészülékekért Orbánnak és elvbarátainak kell vállalniuk a felelősséget.

És még szomorúbb a folytatás. Az operatív Törzs üléseinek anyagait titkosítják, nyilván ezt is a felelősség bújtatása érdekében, hozzá még Cecília asszonyt is bújtatják, hasonló okokból, sőt, bújtatják a járvány pontos adatait is. Merkely, a kormány szak-szócsöve fél éve azt mondta, „nem lesz negyedik hullám, nem kell hallgatni a rosszindulatú hírekre”, most azt mondja, olyan természetességgel, mintha mi sem történt volna, mégis megérkezett a negyedik hullám. És csakugyan, mi sem történik.

Ennek a hétnek a legszomorúbb fejezete: a magyar miniszterelnök szemlátomást rosszkedvűen és nyeglén, a „Karmelita” egyik ajtajában felsorol néhány élelmiszert, aminek az árát befagyasztják, fel is sorolja, és pipálja is közben a tételeket, hozzáteszi a két ima-mondatot: „a családok védelmében”, és az új, semmitmondó, lopott anyagból készült jelszót: „Magyarország előre megy, nem hátra”. Ettől a döntéstől várják az infláció csökkenését, végig sem gondolva a gazdasági háttér újraszervezését, ami egy ilyen döntés előkészítéséhez szükséges lenne. 

És még mindig nem volt vége. A miniszterelnök pénteki kötelező imájában még utalt a pedofília és a homoszexualitás összefüggéseire. Nem írom le, mit mondott, mert szégyellem leírni. 

A „Magyarország előre megy” – jelmondat egy régi szovjet filmet juttatott eszembe. Szergej Ivanovics egy ócska traktorral megy egy poros, kietlen úton. Vele szemben jön Ivan Alekszejevics, hasonló ócska traktoron, szájában cigarettával. 

    – Te hová mész? –kérdezi egyikük, mindegy is, melyikük.

    – Mondták a pártbizottságon, hogy a békét kell védeni.

    És mennek tovább.

    Körülbelül itt tartunk.