Fejpénzt ígér a kormány az orvosoknak, ha kínai vakcinával oltanak

HírKlikk 2021. április 21. 10:29 2021. ápr. 21. 10:29

Több budapesti háziorvostól érkezett jelzés kedden a Telexhez, hogy a kormány oltási kampányt indítana a kínai Sinopharm-vakcinával.

A háziorvosok hétfő délután kapták a levelet, amely szerint keddig fel kell mérniük, hány embert tudnak a praxisukban beoltani vagy oltópontra irányítani. A Sinopharm-oltásért már pénzt is felajánlottak ebben a hétfői levélben – a nem sokkal később érkezett, Pfizer-vakcinás oltásról szólóban ilyen ösztönző nem szerepel.

Az is kiderült, hogy embereket egyre nehezebb rávenni a Sinopharmra, és van, aki már bele sem vág ebbe, mert nem látja orvosszakmailag indokoltnak.

A Telex az alábbiakat idézte a háziorvosoktól, illetve a velük dolgozók asszisztensektől és önkéntesektől kapott levelekből:

„SOS le kell adnia az orvosoknak, hogy ki fogadna el Sinopharm-oltást. Felmértük a 60 év alattiak igényeit is, és szinte senki.”

„Kolléganőm orvosa 100 embernyi oltóanyagot kaphatna most a 2000 fő feletti körzetére, de összesen 19 ember kérte.”

„A 60 év alatti korosztályból eddig mindössze hárman vállalták, hogy azzal oltsák őket.”

Sára Botond fővárosi kormánymegbízott mint az oltási munkacsoport vezetője levélben tájékoztatta őket arról, hogy április 25-én és 30-án „nagy mennyiségű, 1 millió honfitársunk oltására elegendő Sinopharm-oltóanyag érkezik hazánkba”, amit részben a háziorvosok között osztanak szét a praxisba regisztrált személyek száma alapján.

Arról is tájékoztatták az orvosokat, hogy az oltásokat a jövő hét elején, április 26–28. között kell beadni. A háziorvosoknak nagyon szűk határidőt adtak arra, hogy felmérjék, a körzetükben hány kínai vakcinára van igény. Kedd délelőtt már vissza is kellett küldeniük egy kitöltött táblázatot arról, hány adagot kérnek a praxisban és hányat oltópontokon beoltani.

A körlevél legérdekesebb része viszont az volt, hogy – háziorvosok szerint – minden eddigi vakcinás levéllel szemben tartalmazott egy ilyen mondatot:

„Tájékoztatom, hogy az Ön által végzett oltások esetében, oltásonként díjazásban részesül.”

A 24.hu kérdésére válaszolva, az operatív törzs azt írta, nincs olyan, hogy Sinopharm fejpénz. Hozzáfűzték, hogy a lap kérdései valószínűleg a vakcinák típusától független, hétvégi és munkaszüneti napra eső oltásokért járó kiegészítő díjazásra vonatkozhatott. Ezzel viszont a Telex szerint az a probléma, hogy a Sinopharm-vakcinák beadására kijelölt oltónapok nem hétvégére esnek, és a levélben darabszám utáni díjazásról van szó.