Finkelstein-kölykök zabálják fel az ellenzéket

Németh Péter 2020. június 29. 09:48 2020. jún. 29. 09:48

Elégedetten csettintene Arthur Finkelstein, ha látná, mi folyik ma Magyarországon. A kampány-tanácsadó erős alapokat helyezett le társával, George Birnbaummal együtt, és voltaképpen jól is választottak: Orbán Viktor, valamint Habony Árpád megfelelő alanyok voltak ahhoz, hogy tanításaik termékeny talajra hulljanak. Ezt különben nem mi találtuk ki, nem egyszerű publicisztikai fogásról van szó. Maga Birnbaum ismerte el, még egy másfél évvel ezelőtti, svájci lapnak adott nyilatkozatában.

Orbán – mint kiderült – különösen fogékonynak mutatkozott az örökös háborúzásra, a politikai ellenfél diabolizálásra. És bár Finkelstein – akiről tudjuk, hogy különösen gátlástalan, elvek nélküli emberként dolgozott –, már elhunyt, örökségként itt hagyta tanait, valamint a sok-sok „Finkelstein kölyköt”. Számos követője akad, de mint kiderült, mind közül a legjobb Habony Árpád. Ezt onnan gondolhatjuk, hogy noha Orbán egyszer már eltávolította a maga közeléből az egykori koronaőrt, immár újra ott van a csapat tagjaként – egyesek szerint irányítójaként. Mert – mint mondják – ebben a rejtélyes figurában jól összpontosulnak az amerikai tanácsadó tanult  fogásai a zsigeri gyűlölet hatékony elemeivel, valamint – feltehetően –, ő az, aki leginkább tudja, mit akar, mit kíván Orbán Viktor. Talán nem állunk távol az igazságtól, ha azt állítjuk: a permanens gyűlölködés, a folyamatos kampányolás már az ő ideája. Nyilván tisztában van vele, hogy főnöke ebben a legerősebb, itt a leghatékonyabb, és ezen a területen tűnik verhetetlennek. Vagyis, ha vannak Finkeltsein kölykök, akkor nyugodtan kijelenthetjük: léteznek Orbán-kölykök is. Ami esetünkben azt jelenti, hogy ma Magyarországon csak Orbán képes arra, hogy olyan követőket sorakoztasson fel, akik nem pusztán vezényszóra, de helyenként innovatív módon is képesek az ellenség támadására.

Finkelstein tehát már nincs, de kölykei vannak, és Orbán egy jottányit sem akar eltávolodni a bevált módszerektől. A bevált módszerek bevált sémákat is takarnak. Állandó elemmé vált a migránsokkal szembeni félelem táplálása és Soros György ellenségképe. A magyar miniszterelnök ugyanis elfogadta mesterei tanítását: nincs szükség arra, hogy a kijelölt személy, vagy jelenség valóságos veszélyt jelentsen, elég, ha hitelesen képesek felmutatni a társadalom többsége számára, hogy tartaniuk kell tőle. És mert Orbánnak valóban immanens tulajdonságává vált az állandó harc, a folyamatos háborúzás, nem is lehetett neki elhinni, hogy – október 13-a után – valóban békülékeny, együttműködő országvezető lesz belőle. Ahogy már 2002-ben, a két választási forduló között megmutatta, hogy képes azonnal mozgósítani csapatát, háborús tereppé tenni az egész országot – ugyanígy képes erre majd’ húsz évvel később is.

Ne feledjük: Orbán 2010 óta lényegében nem találkozott a vereség fogalmával, és most, hogy az önkormányzati választásokon ez – részben – bekövetkezett, nyilván arra a következtetésre jutott, hogy erősíteni kell a finkelsteini módszereken. És az új ellenséget a fővárosban lelte meg; Karácsony Gergelyt találta – találták – alkalmasnak arra, hogy a személyiségén keresztül, magát Budapestet támadják. Egyre több elemző hangsúlyozza: nem Karácsony maga az igazi célpont – noha persze a kilőtt mérgező nyilak hegye rá irányul –, végső soron a főváros a kijelölt áldozat. Másként: a vidék-Budapest szembeállítás hoz elegendő szavazatot ahhoz, hogy meg lehessen nyerni a 2022-es országgyűlési választásokat. Legalábbis a Fidesz mérései ezt mutatják. A lánchídi csata is ezt szolgálja; hiába teljesen nyilvánvaló az egész akció képtelensége, Tarlós kilenc évnyi tehetetlensége után, nyolc hónapnyi ellenzéki vezetéstől megkövetelni a híd felújítását – ráadásul három hónapnyi karantén közepette –,a lényeg nem a realitáson van, az emberek ugyanis nem tudnak, vagy nem akarnak ilyen mély összefüggésekben gondolkodni. Hogy ebben igazuk van-e a Finkelstein-kölyköknek, azt nehéz megítélni, az azonban bizonyos: az emberek többségét nem zavarja az efféle hazugság-halmaz.

Ráadásul az ellenzék, amely továbbra is – vagy újra – külön-külön igyekszik felvenni a harcot, egyelőre nem találta meg a közös mondanivalót, és azt sem döntötte el, hogy védekezni, támadni, vagy netán új mondanivalóval kell kilépni a piacra. Így könnyű célpontként kínálja fel magát a Fidesznek. Annak a Fidesznek, amely viszont valóban egy központból mozgatva igyekszik tematizálni a politikai közbeszédet, maximálisan kihasználva persze a nemlétező hibák mellett, a valódi hibákat (lásd, Niedermüller Péter vagy László Imre).

Nem tudom persze, hogy ezek a számítások pontosak-e. Mármint azok, amelyek alapján, a Fidesz lényegében feladta Budapestet, sőt, néhány nagyvárost is, vagy azoknak van igazuk, akik szerint a nagyvárosi, fővárosi hatások kisugárzása a vidékre erősebbek annál, mint amit a kormányfő gondol. De, ha ez utóbbi lenne is az igaz, Orbán Viktor legyőzésének esélye a minimálisra csökken, ha nincs vele szemben egységes erő és egységes mondanivaló. Amíg ez nem következik be, addig a Finkelstein-kölyköké a terep.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom