Folytatódik a védőnői szolgálat leépülése

HírKlikk 2023. november 21. 10:30 2023. nov. 21. 10:30

Minden anyukának, várandós kismamának és kisgyereknek joga van a minőségi védőnői ellátáshoz. Ezt az esélyegyenlőséget azonban ma nem tudja biztosítani rendszer.

Jelenleg 277 területi és további 50 iskolai védőnői állás betöltetlen. Ez önmagában 714 feladatellátási helyet érint, de ennél jóval több helyen oldják meg a feladatot helyettesítéssel – mondta a Népszavának Szalainé P. Boglárka, a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetője

A csaknem 5000 védőnői körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő. Az üres állások mellett ugyanis a gyesen és tartósan távol lévők feladatait is a szomszédos körzetből érkező kollégák látják el – magyarázta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nyilvántartásainak ismeretében Szalainé, aki szerint a nagy számú helyettesítés önmagában is nehéz helyzetet teremt, hiszen egy-egy körzetben 200, de akár 350 gondozott – gyermek, várandós – is lehet. Erre terhelődik rá a helyettesített körzet összes feladata. Felmérések alapján a dolgozó védőnők ötöde, tehát nagyjából 1000 védőnő helyettesít (a betöltetlen vagy tartósan távol lévő kolléga körzetét esetenként két vagy három védőnő látja el megosztva). 

Mivel az osztott figyelem a saját körzetét is hátrányosan érinti, az mondható, hogy 2500-3000 feladatellátási helyen nem jut a gondozottakra megfelelő mennyiségű idő és figyelem. A NEAK összesen 10000 feladatellátási helyet tart nyilván, így az ellátottak 25-30 százalékának sérül az egyenlő ellátáshoz való joga.

 

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom