Gábor György: Orbán is hivatkozhat fáradtságra és elmehet (1.)

– Ott hagytuk abba legutóbbi beszélgetésünket, hogy a Fidesz vezérkarának, de Orbánnak feltétlenül tudnia kellett Szájer szokásairól, de valószínűleg a botrányról is, még mielőtt az itthon is kipattant volna. A jobboldal először hallgatásba menekült, majd egyre többen fogalmazták meg, hogy Szájert – a magyar vétó miatt, –az EU tőrbe csalta. Erre kérdezném, hogy és akkor?

– Az nyilvánvaló, hogy a kormányhoz hű sajtó – a kötelező sunnyogás és az erőgyűjtés, valamint a hátsó udvar homokozójában kiötölve a „menekülő útvonalat” – mindent tud, többet is, mint maga az ügyben eljáró hatóság. Megjegyzem, a nemzeti hőssé magasztosult Szájerről – a szolgálunk és védünk sajtóban – mára már azt is lehetett olvasni a hatalom embereit tisztára mosni igyekvő felületeken, hogy Szájert egy külföldi titkosszolgálat akarta beszervezni, Szájer azonban, Mucius Scaevolát, Horatius Coclest, Dugovics Tituszt és Supermant megszégyenítve, s nemzetéhez az utolsó leheletéig hűnek megmaradva, megvetően visszautasította az ajánlatot, amit persze most kegyetlenül megbosszul a háttérhatalom. Virág elvtárs reinkarnálódott. Irigylem azt a filmrendezőt, aki már A tanú folytatását forgatja a fejében. De ha elfogadjuk – nem bánom – azt az állítást, hogy itt valamilyen titkosszolgálati akcióról lehetett szó, akkor még nagyobb a baj, mint gondolnánk. Ez ugyanis implikálja azt a feltételezést, hogy Szájert a magyar nemzetbiztonságért felelős szervek úgy engedték ki Európa politikai központjába, hogy zsarolható volt, vagy úgy hagyták kint tevékenykedni, hogy menet közben zsarolhatóvá tette magát. A zsarolhatósághoz untig elég egy ember is, aki tisztában van Szájer szokásaival, szabadidős programjaival, ahol – nem győzöm hangsúlyozni – nem a szexuális orientációja és szokásai az érdekesek, hisz' a tisztességes, civilizált világot ezek egy cseppet sem érdeklik. Hanem az, hogy egy betonkemény homofób, az egyes emberek szexuális szokásaiban könyékig matató párt egyik alapítóját tisztelhetjük benne, aki rejtőzködvén, maga is megszenvedi imádott anyapártja és annak förtelmes sajtója súlyosan diszkriminatív meleg-ellenes kirohanásait. Sokakhoz hasonlóan, naponta őt is emberi méltóságában alázzák meg, s közben – szemforgató módon – pártjának immár Alaptörvénybe foglalni javasolt értékeivel szöges ellentétben éli az életét, mindennapjait, ami egy politikus esetében – lássuk be – enyhén szólva nem szerencsés. Ha pedig ez így van, akkor a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok felelős vezetőjének – aki ezzel mit sem törődött, vagyis zsarolásnak tette ki brüsszeli emberüket – szintén fáradságra hivatkozva, kellene visszavonulnia, s a politika helyett az elméleti munkát választania. Amúgy nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy a kézi vezérlés és a centrális irányítás rendszerében maga Orbán hozta meg a kiküldetésről szóló határozatot, azaz szerintem tőle is jöhetne egy fáradtságra hivatkozó, visszavonuló szép üzenet. 

– Miért is? 

– Mert akkor tudva tudván, vállalták a súlyos nemzetbiztonsági kockázatot. Szájernek nyilvánvalóan át kellett esnie a megfelelő átvilágításon, és valakinek pontosan tudnia kellett, hogy mekkora kockázatot jelent egy rejtőzködő és ezáltal zsarolásnak kitett ember Európa politikai központjában és a különféle szolgálatok Mekkájában. A legbelsőbb fideszes körökből tudhatta meg a napokban a nagyérdemű, hogy a pártban „harminc éve tudja mindenki”, hogy milyen kockázatok vannak „a Jóskával kapcsolatban.” Ehhez tehát nem szükséges nemzetbiztonsági szakértelem, mindez triviális. De valamit még hozzátennék. Azt, hogy ebben a történetben az igazi bűnös, az igazi felbujtó maga a Fidesz nagycsaládja. Az a politikai és „erkölcsirányító” közösség, amely a melegeket elkülöníti a „normálisoktól”, a melegeket deviánsoknak, elfajzottaknak nevezi, akikre ráférne egy átnevelő agymosás vagy egy mentális és pszichés gyógykúra, s akik két lábon járó tagadásai a keresztény világnak. Televíziós műsorok ontják ezt a szellemi fekáliát a legbelsőbb fideszes körökhöz tartozó eszmei vezérek. Nos, ezért van az, hogy emberek sokaságát (köztük a harminc éve őket kiszolgáló „alapító atyát”) alázzák meg a nap minden percében, rekesztik ki őket a „normálisok” világából, s kényszerítik rájuk a rejtőzködés, a megbúvás, a szégyenkezés és az állandóan rossz lelkiismeret lelket romboló, hol ön-, hol közveszélyes életformáját. A Fidesz ezzel nagyipari módon emberi roncsokat állít elő, s miközben egy ország hasát fogva, végre valóban felszabadultan kacag a commedia dell’artéba illő jelenetek sorjázásán (és teszi ezt egyfelől méltán, a helyzet maga kínálta komédiáját érzékelve – ne feledjük: az álszent hatalom elleni legjobb népi fegyver a gúny, az irónia, a kiröhögés, ahogy tették és teszik ezt remek és érzékeny elődeink és kortársaink a XIX. századi magyar karikatúra klasszikusaitól egészen a mai napig), ám közben nem, vagy alig-alig esik szó a valóságos, álszent és emberellenes bűnösről, magáról a Fideszről. Az egyik legnagyobb gyűlölet-összeszerelőnek azt volt képe mondani, hogy „Józsi küzdött ezzel a rettenetes démonával.” Nem, ez nem Józsi démona volt! Az agyontámogatott gyűlölet-gyáros, felülről történt megrendelést követően tévés futószalagján, s az egész Fidesz-nagycsalád a legócskább és legembertelenebb (mert nekik tényleg semmi sem drága) politikai tőkeként megállás nélkül démonizálta a legszemélyesebbet, a legprivátabbat. Több mint árulkodó az a személyes vallomás, amit a fenti gyűlölet-nagyiparos tett a minap, amikor önfeledten megemlékezve, könnyed lazasággal számolt be egy másik „egykorvolt” harcostársról, aki melegként kezdte, de a lejtőn nem állt meg, s thaiföldi kisfiúkat abuzáló pedofilként folytatta. Figyeljünk csak! A gyűlölet-nagyiparos már figyelmeztet: aki melegként kezdi, az szükségszerűen és elkerülhetetlenül pedofilként folytatja. Ez, akár a gravitáció, természeti-fizikai törvény. Az ostobaság, az aljasság és a jellemtelenség csimborasszója. Ám a nagy tanmese közben megfeledkezni látszik arról, hogy a harcostárs bűncselekményéről értesülve, és azt teljes titokban tartva, közönséges (a legközönségesebb) módon kimerítette a bűnpártolás gyanúját, és annak manapság más környezetben is jól ismert eltussolását hajtotta végre. Orbán végül levonta a hamis konzekvenciát: „amit Szájer tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele.” Vagyis az nem fér bele, aki meleg? Vagy az, aki, ha csak titokban is és falhoz lapulva, bujkálva, de próbál ellenállni, s nem hagyja teljes egészében megalázni magát, akiből nem tudja a „politikai közösség” maradéktalanul kiirtani saját énjét, s aki amúgy kriminális bűnöktől mentes személyiségének jegyeit nem hajlandó a „politikai közösség” szent oltárán feláldozni? Az igazi bűnnel a Fideszt vádolom, s talán sokaknak nyílik most föl a szeme, hogy mit képes okozni egy embertelen, az emberek legszentebb világába és legszenzitívebb magánéletébe beletaposni mindig kész hatalmi erő.  

– Ez azt jelenti tehát, hogy ha igaz a feltételezés, akkor a titkosszolgálatok pontosan tudhatták, miért, kiért mennek oda, vagyis kellett lennie előzménynek is?

– Pontosan erre gondolok. Vagyis ha elfogadjuk a titkosszolgálati hipotézist, abból logikusan következik, hogy valahol, valaki tisztában volt Szájer szokásaival, ezáltal kerülhetett a hatóság homlokterébe, s a fellépő rendőrség biztosra ment, ráadásul alig pár métert, hiszen a buli helyszínétől néhány lépésre található a rendőrőrs. Szájer – mondhatni – házhoz ment. Vagyis, ha tényleg így történt, az annál aggasztóbb, annál súlyosabb. És ilyenkor újra felmerül az emberben – s persze ez már távolabb visz a konkrét esettől –, hogy vajon idehaza miért is szabotálták el a rendszerváltáskor az akták teljes felszabadítását? Felmerül bennünk, hogy vajon milyen papírok, zsarolásra alkalmas dokumentumok lehetnek különféle kezekben, beleértve orosz barátainkat is, akik Magyarországról kivonulóban néhány rozsdás tankot itt felejtettek ugyan, de aligha távoztak üres kézzel. 

– Nyilván erre is utalhatott Vona Gábor, amikor arról beszélt, hogy vigyázzon a baloldal, mert gyorsan előkerülhet a Szájer-ügyet kioltó botrány, bár nem tudom, hogy mennyire lehet ezt az esetet felülírni…

– Remek ez a sok baráti figyelmeztetés, zsarolástechnikai fenyegetőzés, amelyből látható, hogy a rendszerváltást követően, kudarcba fulladt a titkos akták nyilvánossá tételének elemi követelménye, s fogalmunk sincs arról, hogy a távozó szovjet hadsereg mi mindent vitt magával, került-e a kezükbe olyan zsarolási potenciál, amellyel élni tudnak. A magyar elhárítás fölött azokban a szép évtizedekben a KGB tornyosult, az akták – gondolnánk – indigó alatt készülhettek. S tegyük hozzá, megint nem szükséges ehhez szakembernek lenni, elég, ha olvassa az ember az idegen nyelvű híranyagokat, hogy mára Magyarország saját szövetségesei számára vált – teljesen jogosan – megbízhatatlan partnerré, elsősorban a rendkívül kiterjedt, sokszor ezer évre titkosított orosz kapcsolatok, valamint egyes szovjet utódállamokkal kialakított, kifejezetten intimnek mondható viszonya miatt, ahol még egy közönséges baltás gyilkos is üzleti terméket képezhet. Mindennek lehetséges káros következményei beláthatatlanok. De a lényeget ne hagyjuk ki! KISZ-bizottsági vezetőként, MSZMP alapszervi titkárként és a pártállami III/I-es csoportfőnökség keblén szocializálódott Földi László, örökös állampárti hírszerző drámai hangot megütve, már Brüsszel bosszújáról és Szájer áldozati bárány szerepéről konfabulál, s siet magáévá tenni a pártközpontból ukázként érkező gyakorlatot, amely a Brüsszellel és a Soros-hálózattal folytatott „élet-halál” harc apokaliptikus képére fut ki. Ám eközben a jeles szakember emelkedett nagyvonalúsággal elfeledkezni látszik arról az apróságról, hogy van ez a kis vétó-ügylete Orbánnak. Pedig, ha valami, akkor ez – minden túlzás nélkül – tényleg háborús helyzet és élet-halál harc. Úgy értem, gazdasági háború, amely a gazdasági biztonság kérdését állítja a középpontba. Arról van szó, hogy a magyar és a lengyel vétó következtében leblokkolt vagy idejében meg nem érkező pénzek miatt akár egyes tagországok nemzetgazdasága sodródhat igen komoly veszélybe. Ez pedig már nagyon nem vicces, hiszen mondjuk az olasz gazdaság megroppanása az egész EU-t rendkívül súlyos helyzetbe taszíthatja. Addig még akár muris szórakozásnak, a végekről érkező bumfordi hangoskodásnak foghatják fel a dolgokat, amíg a bárdolatlan szájból valamilyen pávatáncról árad a beszéd, s kisvasútról, nemzetcsinosító stadionokról szól a fáma. De az már messze nem ócska tréfa és dakota marhaság, hogy a járványtól sújtott 27 európai ország tönkrement kisvállalkozói, munkahely nélkül maradt alkalmazottai, a kereset nélkül maradt családfenntartók és megannyi kiszolgáltatott helyzetbe sodródott család az uniós támogatáshoz nem juthat hozzá, vagy csak késleltetve, mert két alak, egy magyar és egy lengyel (talán az utóbbi már nem is annyira) összekeveri a közös Európát saját udvari mellékhelyiségével. Szóval, ha a magyar és a lengyel vezetés hetvenkedve, emberkedve, hangosan ordibálva rájuk rúgja az ajtót, ahogy ezt odahaza rutinszerűen, nap mint nap, minden következmény nélkül megtehetik, s ahogy erre most odakint is kísérletet tettek, akkor ne csodálkozzanak azon, ha szembejön a szeneslapát. 

(Folytatjuk)