Ha Magyarországnak volna államfője

Föld S. Péter 2019. október 2. 18:08 2019. okt. 2. 18:08

Ha Magyarországnak volna államfője, és nem egy Áder János nevű hallgatag horgász töltené be ezt a posztot, olyan ember, aki miközben látványosan aggódik a világ vizeinek és levegőjének tisztaságáért, egyetlen szót sem szól arról, Magyarország belefullad a mocsokba, ténylegesen és átvitt értelemben egyaránt, vagyis, ha Magyarországon nem Áder János volna a legfőbb közjogi méltóság, hanem olyan ember, aki komolyan veszi, amit megválasztásakor mondott, hogy minden magyar felelős vezetője lesz, nemcsak azé a párté, amelyet egykori kollégiumi haverjai alapítottak, akkor ez az államfő, aki valódi vezetője volna az országnak, most, a legfrissebb eseményeket követően besétálna a köztelevízió valamelyik stúdiójába, hogy ott, a kamerák előtt, országnak, világnak, de leginkább mégis annak az országnak, amelynek szülötte, s mely ország polgárainak a vezetője, elmondja, hogy mit gondol arról, ami ma a hazájában történik.

Ha Magyarországnak valódi államfője volna, akkor rögtön azzal kezdené, hogy eddig, és ne tovább, majd bocsánatot kérne honfitársaitól, amiért eddig hallgatott, csöndben maradt, és hagyta idáig fajulni a viszonyokat, tétlenül nézte, hogyan döntik romba a jogállamot, másítják meg a múltat, lopják szét a jelent, a fiatal nemzedék jövőjét, és persze szólna a mindent elárasztó mocsokról, amely különösen most, a választási kampánynak nevezett aljas háborúban elöntötte az országot, beszédében kitérne az állami segédlettel véghez vitt gusztustalan lejáratásokra, a tisztességtelen és törvénytelen lehallgatásokra és kiszivárogtatásokra, elmondaná, hogy ez, ami most van, tűrhetetlen, s az ország nyilvánossága előtt felszólítaná a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul hagyja abba a hazudozást, a személyiségi és szabadságjogok sárba tiprását, állítsa helyre a jogállamot, tegye lehetővé, hogy valódi nyomozások és eljárások induljanak az országot elárasztó korrupciós esetek ügyében.

Ha Magyarországnak volna államfője, nem olyan, mint Áder János, akkor végezetül arról beszélne, hogy mennyire sajnálja, ami eddig történt, bocsánatot kérne a gyávaságáért, vagy, ha úgy jobban tetszik, közönyéért, hogy miközben állítása szerint globális nagyságrendekben gondolkodott a Föld jövőjéről, nem látta meg a fától az erdőt, például azt, hogy Magyarországon milyen sok fát kivágnak, és hogy a levegő, valamint a vizek majdnem olyan mocskosak, mint amilyenné a közélet Orbán Viktor és a Fidesz országlása alatt lett.

Ha Magyarországnak valódi államférfi volna az államfője, nem egy odahelyezetett báb, akkor nem is lenne szükség a fentiekre, mert az ország nem juthatott volna olyan morális mélységekbe, ahová jelenlegi vezetőinek politizálása sodorta.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom