Halálos iramban romlik az egészségügy

– Mit szól ehhez a borzalmas halálozási arányhoz?

– Engem is megdöbbentett ez az adat, mert eddig a halálos áldozatok számát mindig csak az összes fertőzötthöz viszonyították. Azt nézve pedig, hogy a vizsgált időszakban 450 ezren fertőződtek meg, a mortalitás csak 2,1 százalékos, ami egy ilyen járványnál sajnos normálisnak nevezhető. De ha a halottak számát a kórházban ápoltakéval vetjük össze, akkor valóban rettenetes az arány.

– Mivel magyarázható mindez?

– Először is ezt azzal, hogy a miniszter úr tévedett, és nagyon nagy az esély, hogy rossz adatot mondott. Az való igaz, hogy nálunk az egyik legmagasabb a Covid-halálozás, de azért nem ennyire! A Covid-intenzíveknek ilyen magas a halálozási rátája, de egy átlag Covid-osztálynak messze nincs ilyen magas mortalitási adata – szerencsére. Saját számításom szerint, az adott időszakban 50-60.000 közötti beteg került Covid-fertőzés következtében kórházba, és közülük valóban minden, nagyjából hatodik beteg hunyt el, de azért nem mindenki kerül kórházba. Magyarországon a miniszter által említett időszakban a Covid-mortalitás 3,1-3,7 százalék között mozgott, az ourworldindata.org  adatai alapján, tehát száz emberből – akiről tudunk, hogy Covidos – hozzávetőleg hármat veszítünk el. – És az a rossz, hogy soha nem tudhatjuk, ki lesz az a három.

– Mégis, mivel magyarázható a világ negyedik legmagasabb halálozása itthon?

– Ennek legalább három okát tudjuk hamar összeszedni. Először is, a magyaroknak rossz az általános egészségi állapotuk. A szív és érrendszeri betegségek, valamint a daganatos esetek száma nálunk jóval magasabb, mint például az Európai Unió fejlettebb tagállamaiban. A rendszerváltás óta, lényegében nem foglalkoztak kormány-szinten a népegészségüggyel, a társadalom egészségi állapotának javítása soha nem volt igazán prioritás.

– Máshol ezt hogyan csinálják?

– Mondok egy példát. Finnországban az 1970-es években legalább annyira rossz volt a lakosság egészségi állapota, mint ma nálunk. De a finn kormány rájött arra, hogy az ország gazdasági teljesítményét csak úgy tudja növelni, ha javul az emberek egészségi állapota. Ezért tudatos népegészségügyi programba kezdtek és visszaszorították a dohányzást, az alkoholfogyasztást, államilag dotálták az egészséges élelmiszereket, sőt, propagálták azok fogyasztását is, illetve a testmozgást. Ma már a finnek Európa talán legegészségesebb nemzete és ez meglátszik a gazdaság teljesítményén is.

– Vagyis nálunk szintén be kellene ruházni az emberekbe?

–  Feltétlenül. A magyarok többsége önsorsrontó életet él. Hajszolja, stresszeli magát, a feszültség oldáshoz pedig alkoholt fogyaszt. Egészségtelenül táplálkozik, hiszen a magyar konyha tradicionálisan a régi földművelő fizikai munkához lett kitalálva – pláne az egészséges élelmiszerek aránytalanul drágák. A kormány pedig kimondottan bátorítja az alkoholfogyasztást, gondoljunk csak a házi pálinkafőzés legalizálására, vagy a kormány-médiában a magyaros ételek, italok politikai marketing célú felhasználására.

– A népegészségügy elhanyagolása mellett, milyen okai lehetnek még a katasztrofális járvány-adatoknak?

– A másik ok az, hogy az egészségügy nálunk nem képes a tanulásra. Más országok a járvány első két hulláma után, alaposan elemezték a helyzetet és a tapasztalatok alapján, rengeteget változtattak az egészségügyi ellátórendszer, a járványügy szervezetén, irányításán. Mi viszont nem gyűjtünk adatokat, nem elemezzük a tapasztalatokat, nem beszélünk a hibákról. Még az operatív törzs tanácskozásainak jegyzőkönyveit is tíz évre titkosították, ahelyett, hogy kiértékelték és elemezték volna a döntéseik következményeit, majd ezek alapján, megfelelő változásokat léptettek volna életbe. Ma már világosan látszik, hogy a Covid hosszú ideig velünk fog maradni. Ki kellene hát alakítani egy párhuzamos ellátó rendszert, amely inkább csak a vírusfertőzéssel foglalkozna, és ezzel tehermentesíthetnénk a normál egészségügyet. Miért kell egy háziorvosnak tesztelni, vagy egy kórházi orvosnak vakcinálni, mikor mindkettő egészségügyi szakközépiskolai szintű feladat. A járvány miatt túlterhelt egészségügy nem képes megfelelő szinten ellátni az egyéb betegeket és ezért is magas a halálozások száma.

– A kormány szerint viszont az egészségügyben még vannak kapacitások, egyáltalán nem érezni a túlterheltséget.

– Ehhez képest, tavaly 17 ezren léptek ki, többségükben szakápolók. Márpedig a Covid kimondottan ápoló-igényes betegség. Azon a kórházi osztályon, ahol önkéntesként én is dolgozom, csúcsidőben 45 ágyra is csak két ápoló jut. Nekik iszonyúan megterhelő ennyi beteget folyamatosan ellátni.

– De most jelentős béremelést ígért a miniszterelnök a szakápolóknak.

– Igen, valóban kaptak emelést. Ez jó, és kell. De az egész megint el van torzítva, és kormányzati kommunikációval leöntve. Amikor megmutattam az ápolónőknek a hivatalos adatokat, volt, aki nevetett, volt, aki sírt. De mindenki azt mondta, hogy a hivatalos közlés köszönő viszonyban sincs a valósággal, és 50 százalékkal magasabb bruttó bérek jelentek meg a kommunikációban, mint a valóságos bruttó bérek. Nem tudom, miért kell ezt csinálni, mikor legalább 20-25 ezer ápoló hiányzik ma a magyar egészségügyből.

– Hogyan lehetne megoldani ezt a helyzetet?

– Valós béremeléssel és a hatékonyság növelésével. Ez utóbbi azt jelenti, hogy át kellene alakítani az egész egészségügyi rendszert, érdekeltségeket, motivációkat, betegutakat. Ez nem lesz könnyű feladat. Ma ugyanis, ha valaki megbetegszik, elmegy a háziorvoshoz, aki persze túlterhelt, hiszen nincsenek elegen. Ezért a háziorvos inkább továbbküldi a beteget egy rendelőintézetbe. Csakhogy ezek a szakintézmények alulfinanszírozottak. Igyekeznek hát továbbküldeni a beteget egy városi kórházba. A kórházak viszont bázisfinanszírozásúak, tehát nem érdekeltek abban, hogy minél több beteget lássanak el. Ezért mielőbb továbbküldik a pácienst egy magasabb szintű egészségügyi intézménybe, mondjuk egy egyetemi klinikára. Ott azonban csak a különösen súlyos, vagy bonyolult esetekkel kellene foglalkozni, de ehelyett olyan betegeket is gyógyítanak, akiket egy alacsonyabb szintű intézet tökéletesen el tudna látni. Mindezt tetézik a szociális ellátórendszer súlyos problémái. Sok ember csak azért kerül kórházba, mert nincs, aki otthon ápolja, vagy a szociális ellátás foglalkozzon vele. Hosszúak a várólisták az idősotthonokban is. 

– Mennyiben tudna ezen a helyzeten segíteni a magánegészségügy? Mintha a kormány is ebben az irányban látná a kiutat.

– Ez teljes tévedés. Az egészségügy alapvetően állami feladat. Mindenütt, ahol jól működő egészségügyi rendszer van, ott az állami ellátás dominál. Ezt legfeljebb kiegészíti a magánegészségügy. 

– Pár éve volt is egy olyan fideszes jelszó, hogy az egészségügy nem üzlet. Mégis, nálunk most mintha megélénkült volna a magánegészségügy, sorra nyílnak a klinikák, rendelők. Ezzel mi a gond?

– Ahogy már mondtam, az egészségügy alapvetően állami feladat. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy nemzet megfelelő egészségi állapota államérdek. A magánegészségügynek pedig a profitszerzés az érdeke. A kettőt nem lehet összekeverni. A magánklinikák, -rendelők csak egyfajta választékbővítést jelenthetnek, de nem látnak el alapvető népegészségügyi feladatokat, és nem végeznek krónikus beteggondozást, vagy szelektálnak az ellátási formák között, csak azt nyújtják, ami profitábilisan végezhető, illetve van rá fizetőképes kereslet. Nálunk, a Covid-járvány miatt túlterhelődött az állami egészségügy. Ezért az emberek egy része – persze, csak akik megengedhették maguknak –, a magánkórházakba, -rendelőkbe ment. A megnövekedett kereslet miatt, a befektetők jó üzletnek gondolják az egészségügyet. Ezért a sok, újonnan nyíló magánintézmény. Igazából Magyarországon mára a magánrendelés felkeresése sok betegnek nem alternatíva, nem egy választékbővítő lehetőség, hanem egy szükséges kényszer, mert máshol nem jut megfelelő ellátáshoz. Ez pedig súlyosan sérti a társadalmi esélyegyenlőséget.