Hétköznapi hősünk a Somogyi Hírlap újságkihordója

A kormányhoz nagyon közeli Bors 16 oldalas különszáma „Háború vagy béke?” alcímmel jelent meg, s a címlapon „Ez nem a mi háborúnk!” és „Európa a háború felé tart” feliratok mellett egy atombomba gombafelhője látható. A belső oldalakon pedig olyan címeket olvashatunk, mint például: „Ne vigyék háborúba a gyerekeinket!”, „Az európai vezetők elkötelezték magukat a háború mellett”, „Ruszin-Szendi: Ha kell, mindenkit berántunk” és hasonlók.

A nyugdíjas újságkihordó hétköznapi bátorsága nem előzmények nélküli. Az idén márciusban Fuck NER feliratú pólóban jelent meg a Hunyadi című tévésorozat egyik forgatókönyvírója, Ruttkay Zsófia a Müpában tartott díszbemutatón. A produkció a TV2, valamint a magyar állam 16 milliárdos támogatásával készült, s ezzel minden idők legdrágább magyar filmsorozata lett. Ruttkay, aki egy éven át dolgozott forgatókönyvíróként a produkcióban – a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalásakor szállt ki belőle –, azt is elmondta, hogy ebből a pénzből 500 magyar nagyjátékfilmet lehetett volna támogatni.

2022 januárjában egy pécsi kisbolt bejáratánál a kormány akkori árstopja idején a minisztérium által megkövetelt tábla mellé egy másikat is kitettek. „Tisztelt Vásárlóink! A kormány által meghatározott fogyasztói árak hatalmas terhet rónak vállalkozásunkra. A beszerzési ár magasabb, mint az eladási ár!! Tehát arra kényszerít a rendelet, hogy ráfizetéssel értékesítsünk! Kérem Önöket, ennek tudatában ne vásároljanak a diktatúra termékeiből! Köszönettel: Kodály Delikátesz.”

2023 nyarán egyetemisták egy csoportja a Libri budapesti, Rákóczi úti könyvesboltja előtt délutánonként olyan könyveket osztogatott az arra járó embereknek, amelyeket a könyvterjesztő cég üzleteiben csak lefóliázva lehetett megvásárolni. Ettől persze nem vonták vissza a homofób törvényt, de a bátor, civil kiállás biztatás volt, hogy az elveinket nem szabad feladni, azokért – akár ilyen módon is – ki kell állni.

Az átlagemberek a mindennapokban hajlamosak azt gondolni, hogy velük bármit meg lehet csinálni. És azért, mert ezt hiszik, tényleg meg is tesznek velük mindent. De vannak olyan emberek – nevezzük őket hétköznapi hősöknek – akik akkor is megtesznek bizonyos dolgokat, amikor tudják, hogy abból bajuk lehet. Életüket, egészségüket, szabadságukat kockáztatják. Máskor „csak” az állásukat, előmenetelüket, hivatali megítélésüket. Azt, hogy a fensőbbség nem tartja őket politikailag megbízhatónak.

A lengyelek Jaruzelski diktatúrája idején a közszolgálati híradó műsora alatt kitették a tévéiket az ablakaikba. Később a készülékeket babakocsiban sétáltatták, így demonstráltak a köztévé hazugságai ellen. Némiképp pikáns, ám hatásos volt a kenyai és a kolumbiai asszonyok szex-sztrájkja, akik testük megvonásával vették rá a hatalom férfijait, hogy hagyjanak fel az erőszakkal. És persze akadnak komorabb történetek is.

Ma, amikor a Fidesz külföldi ügynöknek nevezi politikai ellenfeleit és támadást indít a még megmaradt független sajtó ellen, a bőrünkön érezzük, hogy minden diktatúra félelmetes és ijesztő. Nem önmagáért az, hanem mert az egyes ember hajlamos azt gondolni, hogy a diktátorok hatalma végtelen, örökké tart, és sosem lesz vége. Aki ma uralkodik, az lesz a Főnök holnap is.

Épp ez az elnyomók legfőbb eszköze, ez kezükben a csodafegyver: hogy félelmet keltenek, hatalmukat hatalmasnak és megingathatatlannak mutatják. Ha sokáig és hangosan sulykolják a hazugságokat, az átlagember hajlamos azt hinni, hogy talán mégsem neki van igaza. Hogy egyedül van, vagy csak nagyon kevesek állnak mellette.

Pedig Magyarországon sokan vagyunk olyanok, akik szeretjük a szabad választást. Legyen szó pártról, párról, felekezetről, iskoláról.